2018.10.17 10:54Ma Hedvig nap van.
Különleges programmal készülnek a csupa 5-ös évadra a Szimfonikusok

Különleges programmal készülnek a csupa 5-ös évadra a Szimfonikusok

Bérletes koncertek, egyedi produkciók, gyermek, és ifjúsági programok, budapesti és külföldi szereplések … – színesnek ígérkezik a Miskolci Szimfonikus Zenekar 55. zenei évada. A sajtó képviselőit május 30-án tájékoztatta az együttes vezetősége a 2018/2019-es szezonról. Az évadhirdető eseményen bemutatkozott a zenekar új művészeti vezetője, Antal Mátyás is.

55 éves a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A jeles év apropóján minden eddiginél színesebb repertoárt állítottak össze.

A Zenekar továbbra is két bérletsorozatot kínál a komolyzenei szerelmeseinek. 7 alkalmas Tűzvarázs bérletük a hajdan „Népszerű” elnevezésű sorozat utódaként jórészt közkedvelt alkotásokat tűzött műsorra, de bőségesen akadnak benne ritkán játszott alkotások is. Olyan hazai és külföldi művészeket látnak vendégül, mint ‒ a teljesség igénye nélkül ‒ Medveczky Ádám, Rálik Szilvia, Kiss B. Atilla, Balog József, Oláh Vilmos, Fenyő László, Rossen Milanov, Karl-Heinz Schütz és ‒ a tavalyi karmesterverseny győztese, a fiatal olasz dirigens ‒ Leonardo Sini.

Hangforrás estéik kínálata négy hangversenyre terjed ki. Ez a sorozat nem titkoltan a fiatal korosztályt és a zenei különlegességek kedvelőit célozza, így műsorában erőteljesen érvényesül a kísérletező szándék, a ritkán játszott művek színrevitele. A bérlet programja gazdag és változatos, a bécsi klasszikától napjainkig ível. Olyan művészek vendégfellépte fémjelzi majd a Hangforrás esték színvonalát, mint ‒ ismét csak a teljesség igénye nélkül ‒ Kokas Katalin, Kelemen Barnabás, Oravecz György, Somos Csaba, David Curtis.

Bérletsorozatai mellett természetesen idén is lesznek szép számmal gyermek-, és ifjúsági programjaik (Hang-ár, Játsszunk zenét a Szimfonikusokkal, Ciróka Babakoncert…) és a bérleten kívüli hangversenyeink (Aperitif, Promenád, Kastély-szerenád, Zene világnapi koncert, Karácsonyi és Újévi hangversenyek) is.

Szászné Pónuzs Krisztina, a zenekar ügyvezetője elmondta: Nagyon termékenyek a különböző művészeti intézményekkel történő együttműködéseik is. Ilyen a miskolci ifjúsági együttesekkel megvalósuló Hang-ár sorozat, a Balázs Győző Református Gimnáziummal közösen megalkotott összművészeti produkciók, a Filharmónia Magyarország Szezonbérletében és Ifjúsági koncertsorozatában lévő állandó szerepléseink, a Bartók Plusz Operafesztiválon történő közreműködésünk, a Párizsi Konzervarórium növendékeivel megvalósított Karmesterkurzusok és a megannyi egyedi együttműködésben megvalósuló hangverseny (Kaláka, Djabe, Hooligans…).

szimfonikusok

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy sok nagyszerű esemény történt az elmúlt időszakban a zenekar életében. Egyre több külföldi szereplésnek örülhetnek, legközelebb a dél-franciaországi Provence-ba utaznak, ahol egy rangos fesztivál zárókoncertjén muzsikálhatnak. De körvonalazódik egy olasz turné is a következő évadra. A tavalyi évben először indítottak saját szervezésű rövid bérletet a budapesti Olasz Kultúrintézetben, amely akkora sikert aratott, hogy idén újra meghirdették a kétalkalmas sorozatot. Emellett vendégszerepelnek majd a főváros mellett, Debrecenben és Nyíregyházán is.

A művészeti vezetésben is változás történt, a leköszönő Gál Tamást, Antal Mátyás váltja a művészeti vezetői székben. A Nemzeti Énekkar nyugalmazott karigazgatója, a Liszt Ferenc, és Bartók-Pásztory-díjas karmester 44 évvel ezelőtt a Miskolci Szimfonikus Zenekarnál tevékenykedett pályakezdő másodkarmesterként. Antal Mátyás, aki mindeddig 58 alkalommal vezényelte az együttest, ismeri a zenekar működését, szakmai tevékenységét, s a miskolci hangversenyéletet általában. Ekképpen vélekedik a miskolci együttesről: „Nem kétséges, hogy a Miskolci Szimfonikus Zenekar az egyetemes magyar zenekultúra szerves része, hihetetlen művészi tapasztalattal rendelkezik és nemcsak a saját régiójában, hanem akár közép-európai mércével mérve is nélkülözhetetlen.”

Ebben az évadban legközelebb a Bartók Plusz Operafesztiválon találkozhatnak az együttessel, ahol a 3 Bartók és az O sole mio című előadásokban működnek közre, valamint újra színpadra állítják a nagy sikerű A kis herceg című összművészeti produkciót a Balázs Győző Református Gimnáziummal.

Június 22-én az edelényi L’Huillier-Coburg kastélyban muzsikálnak, majd a Promenád koncertekkel zárják a zenei szezont a Miskolci Nemzeti Színház Nyári Színházában.

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások További információ a cookie-kezelésről