2018.11.19 20:26Ma Erzsébet nap van.
Családbarát munkahely címet nyert a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft

Családbarát munkahely címet nyert a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft

A Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. 2018-ban elnyerte a „Családbarát munkahely” címet és az ezzel járó pályázati összeget, közepes vállalat kategóriában. A díjat Novák Katalin családügyi államtitkár adta át az Óbudai Egyetemen, Novák Irén ügyvezetőnek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az elbírálás során figyelembe vette a már megtett intézkedéseket és a jövőbeni terveket is.

A Miskolci Kulturális Központ a régió meghatározó kulturális intézménye; hívogató, befogadó házigazda, mind a közönség, mind a művészeti élet képviselői számára. Üzemelteti a Diósgyőri várat, a Lovagi Tornák Terét, a Művészetek Házát és a településrészek közösségi házait. Feladata azoknak a városi nagyrendezvényeknek, fesztiváloknak a szervezése, amelyek erősítik Miskolc hazai és nemzetközi ismertségét.

Alaptevékenysége a gyermek és ifjúsági korosztály művelődési, szabadidős és kulturális programjának szervezése, a közösségépítés, a mozgásművészet, a civil szervezetek támogatása, az állami és városi ünnepek, konferenciák, előadások szervezése. Az intézmény támogatja a civil társadalom rendezvényeit, ezen belül is kiemelt figyelmet fordít az esélyegyenlőség biztosítására. Programjaival közéleti teret biztosít a város lakóinak.

Az MKK fontosnak tartja a támogató munkahelyi légkört, hiszen a rendezvényszervezők éppen akkor dolgoznak, amikor mások pihennek. Ezért a cég hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a munkakör lehetővé teszi, a munkavállalók rugalmas munkavégzésben akár otthonról is végezhessék feladataikat. Lehetővé teszi a rendezvényeken való részvételt, törekszik az esélyegyenlőség megteremtésére.

Mivel a rendezvényszervező szakma az egyik legstresszesebb foglalkozás, ezért csapatépítő tréningek szervezését tervezik, valamint szeretnének a telephelyeken olyan gyermeksarkot kialakítani, ahol a dolgozók gyermekei játszhatnak és tanulhatnak, amíg a szülők munkájukat végzik. Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy a munkavállalók elégedettek és elkötelezettek legyenek, hatékonyabb legyen a munkavégzés, összességében pedig a cég versenyképességét erősítheti.

 

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások További információ a cookie-kezelésről