2018.12.13 2:59Ma Luca, Otília nap van.
Varázslatos Advent Miskolcon

Varázslatos Advent Miskolcon

November 26.-tól a Szent István tér igazi adventi hangulatot varázsol majd elénk. Itt elevenedik meg Magyarország első és idáig egyetlen Éneklő Fenyőfája, amelyen aznap 17 óra után a Miskolci Nemzeti Színház énekkara lép fel. A színpad 10 méter széles és 7 méter magas fenyőfa alakú, amihez több mint két tonna fenyőágat és 300 méter hosszú világító füzért használtak fel, hogy gyönyörködtesse a nézőket.

advent1

Miskolcon lesz található az ország legnagyobb Szeretetdoboza, de emellett óriáskerék, Szeretet Sütigyár, adventi koszorú és mesés látványelemek is várják Miskolc lakosait.

Az idei Advent egyik különlegessége a kórusverseny, amelyre már 14 csapat jelentkezett a megyéből, és mindnyájan az Éneklő Fenyőn adják elő majd a produkciójukat.

Az Advent Miskolc színpadán miskolci tehetségek mellett ismert zenészek is koncerteznek. Az ünnepi fények és a Városháza fényfestése mellett idén is minden nap kinyílik a főtéren lévő adventi naptár egy-egy ablaka, de ha kedvünk támad, akkor az óriáskerékről is megnézhetjük az ünnepi belvárost. A Szent István téren felállított Sütigyár és az ország legnagyobb Szeretetdoboza várja az adományokat, amelyet a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete juttatja el a rászorulóknak.

Emellett a belváros sétálóutcája, a Széchenyi utca is ünnepi fénybe öltözik. November 26-ától adventi vásárt tartanak a főutcán, ahol közel 50 árus kínálja termékeit. Természetesen a régiségvásár és a termelői piac iránt érdeklődőknek sem kell lemondania a kedvenc programjáról, ugyanis Advent idején is megtartja a város mindkét vásárt ünnepi hangulatban.

Ha pedig Advent és Miskolc, akkor elengedhetetlen az adventi villamos elindulása, amely teljessé teszi a karácsonyi programkínálatot. December 2.-án vasárnap, az első adventi gyertya meggyújtása után megérkezik a villamos is a Szent István térre. Az utasok megcsodálhatják a kivételes hangulatú belső teret, menetközben hallgathatják kórusok énekét, valamint, kis szerencsével összefuthatnak a Mikulással is, aki igazán szeret az adventi villamossal utazni.

adventi_gyertyagyújtás

 

Részletes program:

November 26., hétfő

17.00 – Megnyitó

Felkapcsolják Miskolc ünnepi fényeit, megnyílik az óriás Szeretetdoboz, és a Miskolci Nemzeti Színház kórusa életre kelti az ország első éneklő karácsonyfáját.

November 29., csütörtök

11.00 – Kinyílik az Angyalkert a Városházán, ahol civilszervezetek egyedileg díszített karácsonyfáit csodálhatják meg az érdeklődők.

15.00 – Az Éneklő fenyőn látható és hallható az I. Adventi Kórusverseny középiskolai kategóriájának elődöntője.

November 30., péntek

18.00 – A Szent István téren Gulyás Szabina különleges karácsonyi koncertje lesz hallható.

December 1., szombat

17.30 – Az Advent Miskolc színpadán ifjú miskolci tehetségek: Köszörűs Sára és Bliszkó Bianka koncertje.

18.00 – Wolf Kati koncert.

December 2., vasárnap

16.00 – közös gyertyagyújtás Miskolc adventi koszorúján, ahol közreműködik a Fráter György Katolikus Gimnázium és a Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola.

A gyertyát Pfliegler Péter, Miskolc város alpolgármestere gyújtja meg.

A gyertyagyújtás után érkezik az Adventi villamos.

December 6., csütörtök

18.00 – Széltolók Együttes gyermekműsora a Szent István téren, ahová a Mikulás meglepetésekkel teli zsákkal érkezik majd.

December 7., péntek

15.00 – Az Éneklő Fenyő színpadán az I. Adventi Kórusverseny általános iskolai kategóriájának kórusai.

18.00 – Szűcs Gabi koncert.

December 8., szombat

17.30 – Kerekes Dorina Petra és Bereczki Tünde énekel a Szent István téren.

18.00 – Auth Csilla koncert.

December 9., vasárnap

16.00 – Közös gyertyagyújtás Miskolc adventi koszorújánál, ahol közreműködik a Fáy András Görög Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium.

A gyertyát Alakszai Zoltán, Miskolc város jegyzője gyújtja meg.

December 14., péntek

15.00 – Az I. Adventi kórusverseny felnőtt kategóriájának produkcióit láthatja a közönség.

18.00 – Tunyogi Bernadett lép színpadra.

December 15., szombat

17.30 – Miskolci tehetségek: Keresztfalvi Bence és Rikk Andrea ad koncertet.

18.00 – Szinetár Dóra karácsonyi műsorát láthatja a közönség az Advent Miskolc színpadán.

December 16., vasárnap

16.00 – Közösen gyújtjuk meg a város adventi koszorúján a harmadik gyertyát, ahol közreműködik a Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium.

A gyertyát Kiss János, Miskolc város alpolgármestere gyújtja meg.

December 19., szerda

16.00 – Adventi kórusverseny döntője minden kategóriában.

December 21., péntek

17.00 – Igazi zenei csemege vár mindenkit Kecskés Tímea, Jancsó Dóra, Cselepák Balázs és Csiszár István tolmácsolásában.

Bezárjuk az óriás Szeretetdobozt, majd útjukra indítjuk az összegyűjtött ajándékokat.

December 23., vasárnap

16.00 – Miskolc adventi koszorúján meggyújtjuk a negyedik gyertyát. Közreműködik a Lévay József Református Gimnázium.

A gyertyát Kriza Ákos, Miskolc város polgármestere gyújtja meg a betlehemi békelánggal.

Az Advent Miskolc együttműködő partnerei: Miskolc város önkormányzata, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete, a minap.hu, a Miskolci Napló, a Miskolc Tv, a ZENITA, Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány, és a Rádió M.

A belépés ingyenes a rendezvény összes programjára!

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

 

 

 

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Elfogadom Elutasítom Adatvédelmi központ Adatvédelmi beállítások További információ a cookie-kezelésről