www.mexsex.net

MizuMiskolc
xxx videos paul freshs cock suck and his anal fuck.
Egyéb

“A vásárhelyi zsidóság” – dokumentumfilm bemutató a CineFesten

A 12. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál immár hatodik alkalommal ad otthont az Iránytű címet viselő dokumentumfilmes programnak. A program keretében hazai dokumentumfilmeket mutatnak be és iránymutatást kívánnak adni a dokumentumfilmeseknek bemutatkozási lehetőségeiket illetően és a dokumentumfilm készítés finanszírozási hátteréről.

2015.09.16. SZERDA Béke terem

19:00 – Premier

A VÁSÁRHELYI ZSIDÓSÁG

D: KERÉNYI László

(Hungary) 82 min (HUN)

Van jövője a vidéki zsidóságnak. Hódmezővásárhelyen a kis lélekszámú  zsidó közösség igyekszik a saját arculatát megfogalmazni, ők a hagyományos magyarországi neológia követői. Azt vallják, hogy nem szabad elveszíteni a magyar zsidó szellemi hagyományokat, amit az elmúlt században létrehoztak, követtek. Ezek a hagyományok (mint például a zene, a képzőművészet, a vallásgyakorlat, a nyelvhasználat, a zsinagógai élet) az ő gyökereik, amiből ma táplálkozni lehet. Ezt az arculatot kell előhívni, megerősíteni.

Megszólalnak a vásárhelyi zsidók, róluk szól a film.

A vetítést követően beszélgetés a rendezővel a Művészetek Háza emeleti kávézójában.

Forrás : cinefest.hu

A vetítésre – mint a fesztivál valamennyi programjára – a belépés ingyenes !

Ez is érdekelhet

Újévi babonák és hiedelmek – avagy mit tegyünk és mit ne tegyünk az év első napján

Ray

Tarolt a Ködmön a hétvégén – 2 verseny, minősítések és érmek garmadája

Ray

Borsi-Kálmán Béla – Az Aranycsapat – és ami utána következik – Adalékok a Rákosi-korszak és a Kádár-rendszer történetéhez a futball tükrében

Libri Peti

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

bangla xxx