www.mexsex.net

MizuMiskolc
xxx videos paul freshs cock suck and his anal fuck.
Cikkek MAGAZIN Színház Tánc

Amerikai koreográfus dolgozott a Miskolci Balett társulatával

Ez már a harmadik alakalom, hogy a Miskolci Balett Garrett Smith koreográfustól vehetett leckéket. 2019-ben egyhetes kortárs workshopot tartott a társulatnak, majd 2020-ban ismét a Miskolci Nemzeti Színházban köszönthették, idén pedig már önálló produkcióval készült Miskolcra az amerikai táncművész, aki a világ számos pontján dolgozott már tánctársulatokkal.Az ő nevéhez fűződik a Netflix nagysikerű Tiny Pretty Things című táncos sorozata.

– A dallasi Bruce Wood Dance táncegyesületnek készítettem el először a „Forbidden Paths” azaz Tiltott ösvények című produkciót, Európában pedig a Miskolci Balett az első társulat, akiknek átadom ezt a koreográfiát. Remélem, hogy még sok más táncegyüttes is elsajátíthatja ezt a darabot világszerte – mondta a koreográfus. Hozzátette, a táncelőadás mindazoknak szól, kifejezetten Iránban, akiknek megtiltják, hogy a táncművészetet nyilvánosan gyakorolják. – Az Iszlám törvény tiltja a nők és férfiak fizikai érintkezését, és a tánc általában véve illegálisnak számít. Fontosnak tartom, hogy megosszam ezt az üzenetet a tánc nyelvén keresztül. Szerintem ezt a fajta művészeti formát mindenkinek szabadon kellene tudnia művelni – hangsúlyozta Garrett Smith

.
A Tiltott ösvények tisztelgés azok előtt, akiknek nem adatik meg a mozgás szabadsága. – a táncosok megérintenék egymást, de nem teszik, mert tilos. Folyamatosan bennük van a vágyakozás egymás megérintésére, de nem lehet. A művész ezzel rámutat a párhuzamra a jelenlegi helyzettel, hiszen most a koronavírus járvány miatt kell távolságot tartanunk.
A koreográfus kiemelte, hogy A Miskolci Balett művészei nagyon nagy szenvedéllyel fordulnak a tánc felé, ezt minden próbán érzi és látja rajtuk a lelkesedést. Most alakult ki közöttük egy igazán különleges kapocs. Mi pedig abban reménykedünk, hogy mihamarabb bemutatják a darabot a miskolci közönség számára.

Ez is érdekelhet

Menthetetlen fákat vágnak ki, később gondoskodnak a pótlásukról

Csrefkó Judit

Részlegesen nyit a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

Csrefkó Judit

Megérkeztek az első filmek: világpremier a CineFesten!

Csrefkó Judit

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

bangla xxx