MizuMiskolc
Cikkek MAGAZIN

Egy hét, két verseny – Sztankovics Anna a franciaországi Mare Nostrum-on

100 méter mellen a B-döntőt megnyerte, 50 mellen pedig egy nyolcadik helyet szerzett a társakkal, a körülményekkel és egy kisebb karsérüléssel is megküzdve Sztankovics Anna, a Miskolci Sportiskola úszója a Mare Nostrum-sorozat franciaországi állomásán.

„Egy hét, két verseny. Eddig sosem tapasztalt helyzet ez, de pont ettől izgalmas. Már az elején tudtuk, hogy leginkább tanulni, a tapasztalatokért jövünk Cannet-ba, így nem a csúcsforma volt a cél. Mégis picit csalódott voltam, amikor a verseny előtti héten, mindkét kezemben sérüléssel nem tudtam úgy elvégezni a feladatokat, ahogyan szerettem volna… De így, ebből kell most a legtöbbet kihozni” – tekintett vissza az első két nap tapasztalataira Sztankovics Anna.

A Career Sport Managment által támogatott úszó a Mare Nostrum francia állomásának első napján 100 méter mellen B-döntőbe került, azt pedig 1:09.25-ös idejével megnyerte, így összesítésben a 9. helyen zárt a számos vb-riválist is felvonultató mezőnyben.

Szerdán aztán 50 mellen bizonyíthatott, ahol összejött a finálé. 32.48-as idejével a nyolcadik helyet szerezte meg – a délelőtti selejtezőben elért 31.80-nal akár ötödikként is célba csaphatott volna.

„Az ellenfelek mellett az időjárással is küzdöttünk a nyitott medencében, ennek ellenére élveztem az egészet. Olyan versenytársakkal úsztam, akikkel a világbajnokságon is találkozni fogok. Úsztam jól, de hibáztam is nagyot… A legjobb az egészben, hogy két nap múlva lehetőségem lesz ugyanezeket hiba nélkül megcsinálni” – tekintett előre Sztankovics Anna a hétvégi, barcelonai viadalra, amely egyúttal a 2019-es Mare Nostrum-sorozat záró állomása is lesz.

Ez is érdekelhet

Újra tíz felejthetetlen nap Tokaj-Hegyalján – ez a Zempléni Fesztivál

Hován Szilvi

Szívvel-lélekkel, gyógynövényekkel

Hován Szilvi

Sisterontól a MeseFilmfóniáig – 55. évadát zárta a Miskolci Szimfonikus Zenekar

Hován Szilvi

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.