MizuMiskolc
Cikkek MAGAZIN

Elítélték a “tokaji Schirillát”

Miskolc, 2015. október 8., csütörtök (MTI) – Jogerősen két és fél év fegyházbüntetésre ítélt a bíróság egy 28 éves férfit, aki Tokajban a szüreti fesztivál idején kilenc autót tört fel, majd a Bodrogon átúszva próbált meg elmenekülni a rendőrök elől – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Martossy György tájékoztatása szerint a többszörös visszaeső férfi a múlt hétvégén, Tokajban ittas állapotban kilenc autó ablakát törte be egy bottal, illetve egy esetben betondarabbal, hogy a járművekből értékeket tulajdonítson el, míg a járművek tulajdonosai a Tokaj-Hegyaljai Szüreti Napok elnevezésű rendezvényen szórakoztak.

Hozzátette, a férfi készpénzt és autósrádiót vitt el. Két esetben az ablakbetörésen túl egyéb kárt is okozott, ugyanis szétszakította a gyújtáskapcsoló alsó borítását és az ott lévő kábeleket, az egyik esetben pedig a vezető oldali légzsákot is megrongálta.

Martossy György közölte: két járókelő észrevette az esetet, emiatt a férfi a Bodrog partjára menekült és elbújt a bozótosban, majd az időközben helyszínre érkező rendőrök elől menekülve átúszott a folyó túlpartjára. Kis idő elteltével, azt feltételezve, hogy a rendőrök már elhagyták a helyszínt, visszaúszott. A rendőrök, akik egy kajakkal már a vízen voltak, úszás közben elfogták.

A Szerencsi Járási Ügyészség az őrizetbe vett férfit lopás és rongálás vétsége miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé. A bíróság a vádlottat az elkövetéstől számított két napon belül két és fél év fegyházbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.

 

Forrás : MTI

 

Ez is érdekelhet

Bille August részvételével megkezdődött a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

Hován Szilvi

Új évadot hirdet a 35 éves Miskolci Mazsorett Együttes

Hován Szilvi

Tim Ries, a Rolling Stones szaxofonosa is részt vesz a pénteken kezdődő CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon

Ray

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.