www.mexsex.net

MizuMiskolc
xxx videos paul freshs cock suck and his anal fuck.
Cikkek MAGAZIN

Erdős Attila: Én bizakodó vagyok

Erdős Attila a Pop sarok vezetője adott karanténinterjút Nektek, a Mizu Miskolc olvasóinak. Fogadjátok szeretettel!

Hogyan éled meg a járványhelyzetet?

Nagyon szeretem a pörgést, az embereket, az ügyfeleket, ezért az elején elég sokkolóan hatott rám, hogy most ennek egy ideig vége és le kell lassulni. Voltak pillanatok, mikor elgyengültem és teljesen kilátástalannak láttam a helyzetet. Viszont szerencsére pozitív hozzáállású figura vagyok, így folyamatosan próbáltam ebből is kihozni a maximumot.

A vevőinkkel, ügyfeleinkkel Facebookon keresztül nagyon sokat beszélgettünk, sokan írtak nekünk, adtak le ott rendeléseket, úgyhogy ők tartották bennünk a lelket, amit ezúton is nagyon köszönök nekik.

Mivel töltöd a napjaidat?

A napi rutin szerencsére nem sokat változott, csak egy kicsit lassabb lett. Főleg a megrendeléseink gyártásával telnek/teltek a napok. Illetve, mivel most ebből azért kevesebb van, így szerencsére jut idő újabb megoldásokat, termékeket kipróbálni, fejleszteni, amivel majd később elő tudunk rukkolni 🙂

És ami nagyon fontos, hogy több idő marad a páromra is, aki emiatt külön hálás a vírusnak 😀

Mi hiányzik a legjobban a járvány előttről?

Egyértelműen a pörgés és az emberek. A személyes kontaktok, hogy a vevőinkkel, barátaimmal ne egy üvegfalon vagy maszkon keresztül kelljen beszélgetni.

Mit gondolsz, a jelenlegi helyzet milyen hatással lesz a helyi gazdasági életre?

Én bizakodó vagyok, tehát bízom benne, hogy a helyi vállalkozások nagy része át fogja tudni vészelni ezt az időszakot. A helyi vállalkozók között is soknál látom, hogy nyitnak az online értékesítés, szolgáltatás felé, ami nagyon jó. Ebből a szempontból abszolút pozitív, ami történik.

Mi lesz az első, amit megteszel, ha véget ér ez az időszak és visszatér az élet a régi kerékvágásba?

Elmegyek a barátaimmal a kedvenc miskolci éttermembe egy történelmi lakomára 😀

Ez is érdekelhet

Elindultak a próbák a Miskolci Szimfonikus Zenekarnál

Hován Szilvi

A legkisebb hősök napja – Gyermeknap 2020

Hován Szilvi

A hosszú hétvégén újra nyitva a Diósgyőri vár

Hován Szilvi

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

bangla xxx