MizuMiskolc
Kiemelt Koncert MÜHA – Művészetek Háza

Budapest Klezmer Band: Klezmervarázs

Térkép betöltése...

Időpont
2019.05.12 -
19:00 - 20:30

Helyszín
MKK Művészetek Háza


Kategóriák



Az est vendége: Szinetár Dóra

Az immár 29 éves múltra visszatekintő Budapest Klezmer Band előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Zenei átiratokat játszanak, amelyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc Fegya komponál. Ezek a dallamok Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt.

A Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt, újra és újra sokoldalúságáról tesz tanúbizonyságot. Felléptek a Madách Színház, Kerényi Imre által rendezett „Hegedűs a háztetőn” című musicaljében, a Győri Balett és a Budapest Klezmer Band közös, “Purim, avagy a sorsvetés” című produkciójában, amelyben élőben adják elő Jávori Ferenc szerzeményét. Ezzel a produkcióval Hollandiában, New York-ban, New Jersey-ben, Szlovákiában, Németországban, Finnországban, Dániában, Svédországban, Olaszországban turnézott a két együttes, mindenhol óriási sikerrel. A „Menyasszonytánc” című saját klezmer-musicaljük az Operettszínházban 6 éve folyamatosan teltházzal megy. Játszották a Pécsi Nemzeti Színházban a „Getto” c. musical-drámát is.

A Budapest Klezmer Band megkísérelte a klezmer és a klasszikus zene ötvözését is, művelve ezzel a rendkívül divatos zenei formát, a “crossing-over”-t.

A Budapest Klezmer Band muzsikusai:
Jávori Ferenc Fegya – alapító, zenekarvezető, hangszerelő-zeneszerző – zongora
Kohán István – klarinét
Gazda Bence – hegedű, ének
Nagy Anna – harmonika
Barbinek Gábor – harsona
Máthé László – nagybőgő
Végh Balázs – dob, ütőhangszerek

A koncert 90 perc.

Jegyár: 4600 Ft

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Kultúra Erzsébet utalványt és kártyát, Edenred Ajándék- és Bevásárló kártyát, Edenred Kultúra és Sport kártyát, Szép Kártyát (Szabadidő MKB Bank, Szabadidő K&H Bank, Szabadidő OTP Bank), MKK Ajándékutalványt és bankkártyát elfogadunk.

Jegyek kaphatók:
Miskolci Kulturális Központ jegyirodájában (Rákóczi u. 2. Tel.: 46/508-844, 30/846-3009), az InterTicket országos jegyirodai hálózatában, a www.muhamiskolc.hu-n, valamint a JEGY.HU-n.

Ez is érdekelhet

Csecsemő elsősegély tanfolyam

Hován Szilvi

Hősök útján túra

Hován Szilvi

Tandem és Boeghoe koncert

Gyöngyösi Mariann

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.