www.mexsex.net

MizuMiskolc
xxx videos paul freshs cock suck and his anal fuck.
Cikkek MAGAZIN

Három szurikátakölyök született a Miskolci Állatkertben

Idén a nyár is bőséges gyermekáldást hozott a Miskolci Állatkertben. Korábban már beszámoltunk a júliusban született fehérpamacsos selyemmajom és pár napja a gyűrűsfarkú maki kölykökről, de a kis főemlősökkel szinte egy időben a szurikátacsapat is utódokkal gyarapodott: július közepén ugyanis három kölyök jött a világra kifutójukban.

Az állatkert első szurikátái 2002-ben érkeztek, azóta folyamatosan a látogatók kedvencei ezek a kisragadozók. Azóta rendszeres a gyermekáldás is a csapatban. Vérfrissítésre azonban természetesen szükség van a csoporton belül, ebből a most világra jött kölykök anyja ebből a célból érkezett tavaly a csehországi Brno város állatkertjéből. Láthatóan gyorsan összeszokott a korábban az állatkertben élt hímekkel, hiszen kevesebb, mint egy évvel érkezését követően már a kölykeit neveli.

szurikatakolykok1

A Dél-Afrikában honos szurikáták (Suricata suricatta) utódai mintegy 11 hetes vemhesség után jönnek a világra. Mivel a szabad természetben a csapat a maguk által ásott földalatti üregrendszerben él, így ennek biztonságában hozzák világra kicsinyeiket is. Állatkerti kifutójukban is ilyen üregeket alakítottak ki maguknak, ahol a kölykök nyugodtan és biztonságban tudnak fejlődni. Miután a vakon és csupaszon született kölykök elkezdtek erősödni és a szemük is kinyílt, egyre bátrabban vállalkoztak a külvilág felfedezésére.

A szurikáták természetes élőhelye a száraz, füves, bozótos félsivatag. Mivel itt számtalan veszély leselkedik rájuk a különféle ragadozó emlősök és madarak, valamint kígyók személyében, így a szurikátacsapat valamely tagja mindig jellegzetes, felegyenesedett testtartásban, őrszemként kémleli környezetüket. A csapat többi tagja ezalatt változatos táplálékát keresgéli: különféle ízeltlábúakat és más gerincteleneket, de akár kisebb gerinceseket, tojást, gumókat, bogyókat fogyasztanak.

Ez is érdekelhet

A lányok nem barbárok – BARBEREK ..nézzünk be Miskolc első borbély szalonjába, a Macropolis Barber Shopba

anderzen

Szeptember 5-én a civileké a pálya a Győri kapuban

Ray

Szeptember 5-től a lakosságot is fogadja a Kemény Dénes Városi Sportuszoda

Hován Szilvi

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

bangla xxx