MizuMiskolc
Könyvajánló

J. R. Ward – Perzselő vágy

Szexi tűzoltók.
Egy sérült lelkű rosszfiú.
És egy igazi kemény csaj.
Anne tűzoltóként a rengeteg izmos, tetkós pasi között mindig is megállta a helyét. A munkájánál már csak Dannyboy megbabonázó kék pillantásától gyúlt nagyobb lángra. Amikor egy esküvőn végre engedett a kísértésnek, az ágydöngetésbe az egész világa beleremegett. De mivel Danny nem épp a hűségességéről volt hírhedt, nem akarta túlgondolni a dolgot, bár nehezen feledte azt a széles vállat, kockás hasat, hát még az őrületes szerszámot…
De aztán egy nap minden megváltozik. Egy raktártűz tragikus véget ér, és Anne, valamint a lány életét megmentő Danny számos súlyos sérüléssel kórházba kerülnek. A történtek után a férfi az ivásba és az érzelemmentes szexkalandokba menekül, Anne pedig gyújtogatási nyomozó lesz, és megpróbál tiszta lappal indítani.
Persze a múltat nem lehet csak úgy kitörölni. Ahogyan Anne és Danny útjai újra keresztezik egymást, nem sokáig tagadhatják a közöttük dúló őrült vonzalmat. A férfi minden alkalommal szinte levetkőzteti a lányt a szemével, és ettől bugyi nem marad szárazon – Anne-é sem. Miközben próbálják meggyógyítani egymás lelkét és a sajátjukat is, annyi forró szexszel segítve ezt, amennyivel csak tudják, újabb veszély fenyegeti őket, amikor Anne gyanítani kezdi, hogy a város egyik legbefolyásosabb emberének köze van a sorozatos raktártüzekhez. És mint tudjuk, a tűzzel vigyázni kell, mert könnyen megégethet.

Ez is érdekelhet

Dér Noémi – Kicsi Gesztenye Klub – Az első karácsony

Libri Peti

David Christian – A nagy történelem – A világegyetem és benne elfoglalt helyünk története

Libri Peti

Caroline Criado Perez – Láthatatlan nők Így vesszük semmibe a népesség felét az adatokra épülő világban

Libri Peti

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.