MizuMiskolc
Cikkek MAGAZIN

Kifeküdtek, összeálltak – így készült a Tetris Challenge a Miskolci Nemzeti Színházban

A budapesti Katona József Színház jóvoltából a Miskolci Nemzeti Színház társulata is kivehette részét az elmúlt hetek legnépszerűbb kihívásából.

Sokan emlékszünk még gyerekkorunkból az összeillesztgetős játékra, aminek modern, továbbfejlesztett változataival az okostelefonjainkon is találkozhatunk. Az egész ország felkapta azonban a fejét, amikor a jó öreg tetris nem a megszokott látványban kezdett el megjelenni. Emberek fekszenek a földön, különböző tárgyak vannak mellettük és mindezt felülnézetből látjuk: a Tetris Challenge lényege tulajdonképpen megegyezik gyermekkori játékunk lényegével; összeillesztgetjük a darabokat.

Sok szakma és intézmény csatlakozott a kihíváshoz, a színházi életben pedig talán az egyik legérdekesebbnek bizonyult a kezdeményezés. A budapesti Katona József Színház (aminek rendezője, Székely Kriszta idén Edward Albee: Nem félünk a farkastól című drámáját rendezte a miskolci teátrumban) városunk színházát jelölte ki a kihívás folytatására, a színház gárdája pedig állt elébe!

Nem sokat törték a fejünket, melyik előadás díszletét fogják lefektetni a színpadra, hiszen egyértelmű volt, hogy eddig bemutatott darabok közül a Don Juan díszlete az, ami rendkívül érdekesen mutathat síkra fektetve, felülnézetből. A csaknem kétszáz cső, melyekkel az előadás alatt alakítják a teret, Slárku Anett terveinek köszönhető, aki megálmodta a Don Juan díszletét. Egyértelmű volt, hogy az összes cső nem fektethető le a színpadra, így csak néhány darab jelenik meg a színpadon, mellette pedig a szorzószámot is feltüntették, hogy abból a típusú csőből pontosan hány darab van a díszletben.

Természetesen nem maradhattak ki a kellékek sem (melyek közül az egyik, bizony, egy valódi hal), a művészeken kívül pedig minden olyan kollégát felsorakoztattak, akik nélkül nem valósulhatna meg az előadás estéről estére: ügyelő, súgó, színpadmester, rendezőasszisztens, díszletező, hangosító, világosító, kellékes, zeneszerző, öltöztető, fodrász. A már említett szorzószámot pedig az énekkar és műszaki kollégáink mellett is megtalálhatják.

Ha nem is egy Miskolci Balett-nehézségű, de egy apróbb koreográfia itt is szükséges volt, hogy minden és mindenki oda kerüljön, ahova kell. Hajdufi Péter és Kövér Tibor pedig gondoskodtak róla, hogy az egész procedúra, befekvés-bepróbálástól a kép elkészültéig mozgóképes verzióban is rögzítve legyen, íme:

A kaland tovább folytatódik,  a Miskolci Nemzeti Színház kihívottja a Kecskeméti Katona József Színház!

Ez is érdekelhet

A Győri kapu közlekedéséről beszélgettek a Kapuzörgetők

Ray

Tegyünk együtt a Jövő Nézőiért! – Teljes gőzzel halad a Zöld Színház Projekt

Hován Szilvi

„Hiszek a kultúra megtartó erejében” – Interjú Rákász Gergellyel

Hován Szilvi

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.