www.mexsex.net

MizuMiskolc
xxx videos paul freshs cock suck and his anal fuck.
Cikkek MAGAZIN

Lezárult a RING 2017 projekt

forrás: a Miskolci Egyetem facebook oldala

Lezárult a „Fenntartható Nyersanyag-gazdálkodási Tematikus Hálózat – RING 2017” című projekt, amelyben a Miskolci Egyetem mint konzorciumvezető működött közre. A 2017. július 1-jével indult és idén március 31-én zárult program az Európai Szociális alap és Magyarország Kormányának társfinanszírozásával valósult meg.

A Miskolci Egyetem partnereivel, a Pécsi Tudományegyetemmel, a Soproni Egyetemmel és a Szegedi Tudományegyetemmel együtt valósította meg a projekt célkitűzéseit. Ennek eredményeként a Miskolc – Szeged – Pécs – Sopron Gyűrű (RING 2017) mentén olyan kapacitások alakultak ki, amelyek a fókuszterületek vonatkozásában országos lefedettséget biztosítanak a konzorcium számára. Az elért eredményeket jelzi az is, hogy a programban résztvevő és együttműködő kutatók több mint 500 szakmai-tudományos publikációt jelentettek meg és minden elvárt szakmai-műszaki indikátort teljesítettek.

A Ring 2017 projekt öt fő alappillére az elektronikai és elektromos eszközök hulladékából értékes anyagok kinyerése, a nagytömegű ipari és bányászati hulladékok és melléktermékek innovatív hasznosítása, a települési szilárdhulladék (mint másodlagos nyersanyagforrás), szennyvizek és szennyvíziszapok hasznosítása és a fa alapú cellulózok hasznosítása.

A projekt eredményeként létrejött egy olyan kutatói hálózat, amely a projekt alappillérét jelentő öt kutatási tématerületen dolgozik majd tovább a jövőben. Ez jelentősen elősegíti a nemzetközi pályázatokban való sikeres részvételt – olvasható a Miskolci Egyetem sajtóközleményében.

Ez is érdekelhet

Menthetetlen fákat vágnak ki, később gondoskodnak a pótlásukról

Csrefkó Judit

Részlegesen nyit a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

Csrefkó Judit

Megérkeztek az első filmek: világpremier a CineFesten!

Csrefkó Judit

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

bangla xxx