Kezdőlap Uncategorized

Harsányi Attila miskolci színművész is díjat vehetett át a POSZT-on!

A Színházi Dolgozók Szakszervezetének Básti Lajos-díjával a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagját, Harsányi Attilát jutalmazták a Kivilágos kivirradtig című előadásban nyújtott alakításáért.

A színművész elmondta, nagyon örül a díjnak, bár úgy érzi, ez az előadás több elismerésre is érdemes lett volna. – A Kivilágos kivirradtig szerintem igazi mestermunka, mind a színészi játékot, mind a rendezést tekintve országos szinten is kiemelkedő, különleges produkció. Kevés olyan előadás születik manapság, amelyben egy egész társulat ilyen színvonalon játszik együtt és kelt életre egy remek történetet. Azt gondolom, ezért jó ebben a színházban dolgozni, mert itt ilyen előadások születnek, és ezekért az előadásokért érdemes színésznek lenni – mondta Harsányi Attila.

Bodor Johanna, a Budapesti Operettszínház A chicagói hercegnő koreográfiájáért vehette át a kategória legjobb díját. Az előadást a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, Béres Attila rendezte.