MizuMiskolc
Cikkek MAGAZIN

Miskolci lett a legjobb előadás

Szeptember 2. és 8. között kilenc produkció mutatkozott be a budapesti Thália Színházban a Vidéki Színházak Fesztiválján. Köztük volt a Miskolci Nemzeti Színház Cyrano című produkciója is, mely a legjobb előadás díját hozta el.

A miskolci teátrum Keszég László rendezésében mutatta be Edmond Rostand művét a 2018-2019-es évadban Harsányi Attilával a címszerepben. Szeptember 11-én adták át a díjakat, ahol kiderült: a miskolci színházé idén a legjobb előadás, melyről televíziófelvétel is készült.

A rendező elmondta, ez egy erős szakmai visszajelzés, aminek nagyon örül. – Ez a díj is azt mutatja, hogy jó irányba halad a munkánk, hiszen évről évre meghívást kapunk a Vidéki Színházak Fesztiváljára és más rangos fesztiválokra is országszerte – emelte ki Keszég László.

A produkciókat négytagú zsűri értékelte, amelynek tagja volt Mohácsi Szilvia, a Karc FM felelős szerkesztője, Szabó Borbála író, Szabó Gabi színésznő és Verebes Ernő, a Nemzeti Színház vezető dramaturgja. Szabó Gabi a fesztivál kínálatának sokszínűségéről beszélt. A legjobb előadás kiválasztásáról szólva úgy fogalmazott, olyan produkciót kerestek, amely a vidéki színházak legfontosabb feladatát szolgálja: nagyszínházi, szép szöveggel dolgozó, komplex élményt adó darab. A színészek munkája mellett a jó szövegkönyv és a látvány fontosságáról is beszélt. Mint mondta, lényegesnek tartották emellett, hogy az új irányokat és az új színházi gondolatokat is díjazzák.

Az elismerést Harsányi Attila színművész vette át a díjátadón.

Ez is érdekelhet

„Egyék, vegyék Luxemburg gofriját!” – édességet neveztek el a miskolci előadásról

Hován Szilvi

Állatok Világnapja

Hován Szilvi

Visszatér a tatamira a dzsúdó miskolci királynője! – interjú Gercsák Szabinával

Hován Szilvi

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.