MizuMiskolc
Cikkek MAGAZIN

Miskolcon a Sajó Autónál okozott problémát a vihar

Sok helyen még tart a helyreállítás a keddi vihar után, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legnagyobb a pusztítás, ott többfelé jégeső is esett. A vihar házakat rongált meg, volt, ahol villám csapott a kéménybe. A tűzoltókat főleg kidőlt fák és leszakadt ágak miatt riasztották. A kár több tízmillió forint lehet – hangzott el az M1 Híradójában.

Miskolcon szerencsére sem személyi, sem pedig jelentősebb vagyoni kár nem keletkezett, bár kaptunk  hírt Onga és környékéről is, hogy tojásnyi jég esett a keddi vihar során.

Szerda hajnalban pedig a miskolci Opel, Peugeot és Citroen márkakereskedésnél, azaz a József Attila úton lévő Sajó Autó szalon mögötti telephelyén történt egy rendkívüli esemény, ugyanis villám csapott a magas feszültségű vezetéket tartó egyik oszlopba, és annak ereje leszakított három vezetéket is.

Az ijedtségen kívül itt sem történt sem személyi, sem vagyoni kár, a vezeték javítását pedig a délelőtti órákban megkezdték a szakemberek. Ennek okán előfordulhat kisebb áramkimaradás.

Miskolc, 2019. augusztus 14.
Forrás:hirado.hu, mizumiskolc.hu

Ez is érdekelhet

Lázasan készülnek a szervezők a II. Miskolci Gasztro Piknikre a Népkertben

anderzen

A CineFest díszvendége és életműdíjasa: Bille August dán rendező

Ray

Olimpiai kvótát szerzett és imádja a választott városát, Miskolcot – interjú Sztankovics Annával

Hován Szilvi

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.