MizuMiskolc
Cikkek MAGAZIN

Módosult a miskolci vonal vasúti menetrendje szombattól

Változik a miskolci vonalon közlekedő távolsági és regionális vonatok menetrendje 2015.10.10-től, szombattól – tájékoztatta a Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt. pénteken az MTI-t.

Újabb fázisához érkezett a vasúti pálya júliusban indult felújítása a Budapest-Hatvan-Miskolc-Szerencs-Sátoraljaújhely vonal Nagyút és Mezőkeresztes-Mezőnyárád közötti szakaszán – közölték.
Az építkezés újabb üteme szombattól november 17-éig tart. Ebben az időszakban az InterCity vonatok budapesti indulási ideje nem változik, de hat perccel megnő az utazási idő Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen irányába. Az ellenkező irányú vonatok pedig mintegy hat perccel korábban indulnak.
A Vámosgyörk és Füzesabony közötti személyvonatok nem közlekednek majd, helyettük a kétóránként járó egri gyorsvonatok azon a szakaszon minden állomáson megállnak, és a Vámosgyörk-Füzesabony közötti utazásokra nem kell felárat fizetni. A gyorsvonatok menetideje Budapest és Eger között húsz perccel, a másik irányban negyedórával nő meg, a vonatok Egerből korábban indulnak.
Október 13-31. között Kál-Kápolna és Füzesabony között vonatpótló autóbuszok közlekednek egy késő esti és két hajnali személyvonat helyett, ezek a füzesabonyi vasútállomás elől indulnak, és oda is érkeznek.
A Hosszúlépés nevű gyorsvonat péntekenként a Keleti pályaudvarról csak Miskolcig, vasárnaponként pedig Miskolcról a Keleti pályaudvarig jár.
A MÁV közleményben felhívta a figyelmet, hogy a kapcsolódó vonalak közül a Füzesabony-Eger, az Eger-Szilvásvárad, a Nyékládháza-Tiszaújváros és a Miskolc-Hidasnémeti szakasz menetrendje is jelentősen megváltozik.

 

Forrás : MTI

 

Ez is érdekelhet

Eljött az óraátállítás ideje

Hován Szilvi

„Egyék, vegyék Luxemburg gofriját!” – édességet neveztek el a miskolci előadásról

Hován Szilvi

Állatok Világnapja

Hován Szilvi

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.