MizuMiskolc
Cikkek MAGAZIN

Műfajokon, Kánonokon és nézői agyakon átívelő, elképesztő finálé – Az Elza trilógia epikus záródarabja

Záró epizódjához érkezett a k2 színház és a Miskolci Nemzeti Színház intergalaktikus utazása. A november 30-án nézők elé kerülő Eklektikon 2048 című előadással lezárul az Elza-trilógia. A pándimenzionális végjáték az Elza, vagy a világ vége és az Emberek alkonya folytatásaként izgalmas és látványos science fiction világot, irodalmi humort, műfajokon, Kánonokon és nézői agyakon átívelő, elképesztő finálét ígér.

A k2 színház alkotói 2016-ban dolgoztak együtt először a miskolci társulattal. Az akkori előadás sikerének köszönhetően évről évre követhettük Miskolczi Elza történetét, mely most záróakkordjához érkezett. Benkó Bence és Fábián Péter, az előadás szerző- és rendezőpárosa elárulta, az Eklektikon 2048-ban igyekeztek elvarrni a szálakat, hogy a trilógia teljessé váljon, de egyszerre önállóan értelmezhető előadás is legyen, hiszen lesznek nézők, akik az előző két részt nem látták. Így bárki számára élvezhető produkció született, amit a szórakozva gondolkodni vágyó közönségnek ajánlanak az alkotók. Azok számára pedig, akik már évadok óta követik az intergalaktikus történetet, szép befejezést, megható búcsút ígér az előadás.

– A trilógia minden részének központi problémájában a kultúra és a hatalom volt a két hívószó – mesélik a rendezők. – Az Eklektikon 2048 az irodalmi kánon kérdésével foglalkozik, a távoli múltban és a távoli jövőben. Az Eklektikon egy gépezet, amelybe könyveket tölthetünk fel, így kialakul egy irodalmi kánon, amit ha az emberek agyába sugároznak, megteremtődik a kulturális emlékezetet. Ám ami nem kerül be a gépbe, azt elfelejtik az emberek. Így indul meg a harc az Eklektikon irányításáért. Ki dönti el azt, hogy mi a jó és mi a rossz? Ki szólhat ebbe bele és milyen alapon? Lehet-e a kultúrát objektíven, teljes mértékig szakmai szempontok alapján mérlegelni? Ezeket az örök kérdéseket veti fel az előadás, amelyekre persze választ mi sem találunk. A cél az, hogy életben tartsuk azt az erkölcsi parancsot, hogy minderről gondolkodnunk kell – hangsúlyozza Benkó Bence és Fábián Péter. – A kultúra birtoklásáért folytatott harc sose ér véget, de az igazság kereséséről nem szabad lemondani, ezért kell újra és újra beszélni róla. De persze a komoly gondolatokat reménnyel, rengeteg humorral és különleges látványvilággal ellenpontozzuk.

A bemutató előadás 2018. november 30-án pénteken a Játékszínben látható.

Ez is érdekelhet

Lázasan készülnek a szervezők a II. Miskolci Gasztro Piknikre a Népkertben

anderzen

A CineFest díszvendége és életműdíjasa: Bille August dán rendező

Ray

Miskolcon a Sajó Autónál okozott problémát a vihar

anderzen

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.