MizuMiskolc
Cikkek MAGAZIN

Olimpiai kvótát szerzett és imádja a választott városát, Miskolcot – interjú Sztankovics Annával

Tudtad-e, hogy a beceneve Boszi, kedvenc színe a piros, kedvenc étele a tökfőzelék, ahogyan az édesanyja készíti? Szereti a Legnagyobb Showman című filmet és a mai magyar zenét, különösen a Follow The Flow-t? Kifejezetten azokat a dalokat, amelyeknek van mondanivalójuk, ami motiválja, és beépítheti a mindennapjaiba.

Nos, Ő a csupa mosoly Sztankovics Anna, kétszeres olimpikon, aki már két éve a Miskolci Városi Sportiskola úszója. Anna az édesanyjával érkezett az interjúra, aki még inkább segített megérteni, honnan merít erőt, kitartást, derűt és jókedvet a 23 éves úszónő büszkeségünk.

2017-ben hoztál egy döntést és Miskolcra esett a választásod. Mesélnél erről egy picit?

Először is ez nem volt egyszerű döntés. Én Budán születtem, és mindig azt mondtam, hogy sosem szeretnék elköltözni és elhagyni a várost. Többször szóba került otthon is, hogy mi lenne, ha mégis máshol adódna lehetőség. Ezt én mindig elhárítottam, mondván, előbb fogom abbahagyni a sportot, minthogy el kelljen hagynom Budapestet. Aztán egyszer csak hirtelen jött egy lehetőség és tudtam, éreztem, hogy nekem Miskolcra kell jönnöm, és élnem kell vele. Utólag ez nagyon jó döntésnek bizonyult.

Először csupán egy évre írtál alá szerződést, majd 2018-ban még két évvel hosszabbítottál.

Igen, nagyon jól érezzük magunkat Miskolcon, így tavaly nem volt kérdés, hogy az olimpiáig mindenképp itt szeretnék készülni. Minden szempontból nagyon jó helyünk van, így egyértelmű volt, hogy hosszabbítunk.

12. hely 50 méter mellen, aminek az ideje ugyan elmaradt a legjobbadtól viszont a kvangdzsui világbajnokságon nagyon felszabadultan úsztál és úgy tűnt, hogy jól érezted magad a vízben.

A felszabadult úszás már inkább a mix vegyes váltóra és az 50 mellre volt igaz, 100 mellen még feszültséget éreztem magamban, de az első úszásnál ez gyakran így van. A váltóban a csapattal való jó hangulat, a humor és a poénok már elragadtak magukkal. Ami az 50 mellet illeti, nagyon élvezem a sebességet, azt, hogy gyorsan tudok úszni és tényleg felszabadult vagyok.

A mai találkozásunk legfőbb oka egy nagyszerű hír, miszerint sikerült megszerezned a mix váltóval a jövő évi olimpiára a kvótát is, azaz biztosan ott leszel Tokióban. Mesélj, hogy érezted magad, miután kijöttél a medencéből?

Húh, az nagyon jó érzés volt! Megint csak a csapatot tudom említeni, amikor vártuk az eredményhirdetést rettentően izgultunk. Mi az utolsó előtti futamban úsztunk, meg kellett tehát várnunk az utolsó futamot. Lementek a nyilatkozatok, utána pedig mindenki ott maradt, az egész csapat a mix zónában volt. Tudtuk, hogy ha nem is kerülünk döntőbe, a 12. hely még kvótát ér. Ahogy helyben fejszámolást végeztünk, az jött ki, hogy 13.-ok vagyunk. Végre lement az utolsó futam, és nagyon későn írták ki a hivatalos végeredményt. Kizárták a kínai váltót és erre mind a négyen elkezdtünk kiabálni, ugrálni örömünkben. Felejthetetlen volt!

A 2020-as év nagy izgalmakat tartogat majd, hiszen az olimpia előtt lesz egy hazai rendezésű Európa-bajnokság is. Mennyivel másabb az érzés, ha hazai közönség előtt kell bizonyítani?

Az előző két évben két hazai rendezésű úszóesemény is volt, 2017-ben a világbajnokság és tavaly a világkupa. Szerencsére mindkettőn részt tudtam venni, de egyiken sem tudtam a döntőben, délután úszni. Tavaly a világkupán csupán 7 század választott el ettől, és ahogy akkor ott álltam, azt éreztem, hogy szeretném ezt! Szeretném ezt a szurkolást magamnak érezni, szeretnék ebben a hangulatban versenyezni! Eszembe jutott, hogy 2020-ban Európa Bajnokság lesz Budapesten, amin, ha tudok egy jó időt úszni hazai környezetben, az nagyon sokat fog jelenti.

Mennyire nehéz úgymond kétlaki életet élni? A Budapesten maradt szüleidre, családodra gondolok, meg persze a barátokra…

Barátok szempontjából úgymond könnyebb dolgom van, hiszen a legtöbben, akikkel együtt jártam középiskolába, szétszéledtek, külföldön tanultak tovább, más országban élnek, viszont az úszó csapattársakkal gyakran találkozom, ami nagyon jó és feltölt lelkileg. A szüleim és az egész család mindig nagyon támogatott, könnyen ment az átállás. Ami jelenleg nehézséget okoz, az az, hogy a Testnevelési Egyetemre járok, ami Budapesten van, de próbálom ezt is megoldani. Havonta van három nap iskola, de még ezt a három napot is nagyon nehéz összeegyeztetni az edzéssel. Amikor reggel 8-tól este 7-ig a suliban vagyok, az jár az eszemben, hogy nekem most az uszodában kellene lennem. Jövőre valószínűleg halasztani fogok, hogy az olimpia évében ne kelljen Pestre is szaladgálnom. Most szeptembertől egyébként a Miskolci Egyetemet is elkezdem, belevágok rendesen, felvételt nyertem gyógytornász szakra. Eddig nem nagyon tudtam, hogy mi hiányzik még az életemből, mit szeretnék, amikor jött a gyógytornász szak. Már nagyon várom és szerintem nagyon fogom élvezni.

Nemrég kezdtél együtt dolgozni a Career Sport Menedzsmenttel, akik szintén Budapestről irányítják a munkát. Miben változott meg a napi rutin, amióta ők is az életed része?

Igen, változott az életem, mindenképp könnyebb lett. Főleg azzal, hogy Gyuri nagyon sokat segít (Tóth György, a Career Sport Menedzsment tulajdonosa, a szerk.), gyakran jön Miskolcra is, és próbál mindenhol ott lenni. Nagyon sok helyre járok most már, amiket Gyuri szervez le, megjelenéseket és interjúkat, amiket rendkívül élvezek. Már ez is mindenképp újdonság, és egyértelmű, hogy a segítsége hatalmas könnyebbséget jelent számomra.

Hogy néz ki Sztankovics Anna egy napja?

Nagyon sűrű. Mióta a párommal dolgozom együtt, azóta még sűrűbb. Általában reggel 5-6 órakor kelünk és egy órával később már kezdünk is az uszodába, ahol van egy konditermi edzésünk, és utána megyünk a vízbe. Ez 3 és fél órát kitesz a reggeli, délelőtti órákban, majd rohanunk haza, gyors ebéd, nekem egy rövid alvás. Délután 2-kor vissza az uszodába, ahol aztán 4 óráig vízben vagyok. Érdekes, hogy nekem 4-kor van vége a vízi edzésemnek, de Gergőnek 4-re már a kosárcsarnokba kell lennie (Szollár Gergő, kosárlabda edző, Anna párja és úszóedzője, a szerk.) Neki ilyenkor van egy kis futás, de szerencsére közel van az Egyetemi Körcsarnok.

Volt-e már olyan helyzet, amikor azt érezted, hogy vége, feladod és nem csinálod tovább?

Hát, erről anyukám sokat tudna mesélni (nevet). Volt néhány ilyen az életemben, nem egyszerű sport az úszás, de szerencsére anyáék és most már közel 4 éve Gergő is nagyon sokat segít nekem ebben. Ők mindig továbblendítenek és erőt adnak. Egy ilyen helyzetben jött Miskolc is, és egy kiváló mentőöv volt, ráadásul így Gergővel is együtt tudok dolgozni.

Nálunk ezt sikerült ügyesen feldolgozni, megoldani – veszi át a szót Anna édesanyja. – Nem volt kérdés, hogy akar-e menni edzésre? Ez ugyanúgy az élete része volt, mint ahogy az iskolába járt. De voltak olyan alkalmak, amikor azt mondtam, hogy most nem engedem le edzésre, mert szüksége van testileg és lelkileg is a pihenésre. Ilyenkor legtöbbször szembe kellett mennem az edzővel, mert ragaszkodtam hozzá, hogy aznap hagyja ki az edzést, hiszen egy szülő érzi azt, hogy mikor van erre szükség és tudja, hogy melyek azok a kisebb, néha nagyobb gödrök, amelyből még ki lehet segíteni a gyermeket. A mélypont azt hiszem a 2012-es olimpia után volt, amikor Anna abba akarta hagyni az úszást. Mondtam neki, hogy jöjjön haza, gondoljuk át, beszéljük meg, mert hirtelen felindult állapotban nem lehet egy ilyen horderejű döntést meghozni. Nem lehet reálisan dönteni és féltem, hogy meg fogja bánni. Akkor haza is jött és volt egy hét szabad időnk két edzőtábor között, átbeszéltük, és a klubváltás mellett döntöttünk.

Most is vannak mélypontok, és ezért jó, hogy Gergő mellettem van a munkában is. – folytatja ismét Anna. – Néha azt érzem, hogy nem tudom végigcsinálni az előírt napi feladatokat. Ilyenkor Gergő rám bízza, hogy mi legyen a program. Van lehetőségem más jellegű felkészülésre, vagy esetleg teljesen kikapcsolódunk és moziba megyünk. Ő igazán ismer és tudja azt, hogy ha nem érzem képesnek magam rá, akkor nem fogok tudni olyan minőségű munkát végezni, ami hasznomra válik. Ezeken a napokon többet segít, ha szabad programunk van, és valami olyannal töltöm az időt, ami hozzásegít a feltöltődéshez.

Mit csinálsz, ha nem versenyre készülsz? Hogyan kapcsolódsz ki?

Van egy kiskutyánk, egy toy uszkár, Alfika. Szoktunk kirándulni Lillafüredre, olyankor visszük őt is. Szeretek olvasni, bár, az utóbbi időben nem sok energiám volt hozzá, de alapvetően könyvmoly vagyok. Nagyon szeretem a történelmi, romantikus könyveket. Főleg az angol történelem érdekel mostanság.

Hosszabb pihenés, nyaralás?

Ebből a szempontból nincs szerencsénk, hiszen az úszószezon és a kosárlabdaszezon nem igazán kompatibilis egymással. Amikor nekem versenyem van nyáron, akkor Gergőék már kezdik az alapozást. Az idei volt az első nyarunk amióta együtt vagyunk, hogy el tudtunk menni Londonba egy hétre.

Mit üzennél a mai fiataloknak, gyerekeknek?

Sok mai fiatalnak nincs célja. Ebben sokat segít a sport. Aki sportol, annak ez lehet a vezérfonala, az életének egy motivációja. A sport lehetőséget ad átgondolni a dolgokat, higgadtan dönteni és elfogadni a kudarcot, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretnénk. Emellett a legfontosabb, hogy azért sportoljanak, mert szeretik és ne azért, mert valaki szeretné, hogy csinálják.

Legyen ez a végszó!

Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk a felkészüléshez és az elkövetkező versenyekhez!

Szerkesztői  megjegyzés: amennyiben szeretnétek Annának kedveskedni, akkor adunk egy tuti tippet: imádja a Túró Rudit, bármilyen mennyiséggel megbirkózik.

 

Ez is érdekelhet

Óriási sikerrel zárult a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

Ray

Luciano Pavarotti özvegye is ellátogat az Oscar-díjas Ron Howard, Pavarottiról készült dokumentumfilmjének gálájára a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválra

Ray

Arts Optika a Miskolc Plázában

Hován Szilvi

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.