Avasi Kvaterka – Film & chill

2022szo10sze17:27szo23:59Avasi Kvaterka – Film & chill

Esemény részletei

A következő Avasi Kvaterkán nem a nyarat siratjuk, hanem a szüreti időszakot üdvözöljük. Helló, szőlő, must, borok, pulcsik, sálak, összebújás, langyos délutánok, filmek! Ünnepeljük együtt a szüreti mulatságok kezdetét!

Szeptember 10-én az Avasi Kvaterka a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál jegyében telik, így a pincesorokon bárki összefuthat a filmfesztivál résztvevőivel is.

A Demjén pince is otthont ad a művészeteknek: jön a Monddmartre slam & chill. Kortárs és klasszikus verseket mond Fandl Ferenc, Elek Zsófia és Szopkó Panna, valamint helyi szerzők olvassák fel saját műveiket, utána interaktív beszélgetés kezdődik a versek kapcsán. Majd az Avasi Értéktár gondozásában tavaly megjelent Mesék a dombról című antológiából olvasnak fel hideglelős sztorikat a szerzők. A miskolci slam poetry krémje is mikrofonhoz jut, a kötetlen műfajhoz pedig bárki csatlakozhat, akinek van egy szövege, és szívesen elő is adja azt. Végül Pavilon koncert zárja a kötetlen estét a pincénél, majd laza csevegés versekről, művészetről, alkotásról, filmekről.

Zene nélkül mit érek én? Az Avasi Bortanyán 20 órától Szécsi Viki és Vihula Mihajlo koncertjét élvezhetik a kvaterkázók, a Pinyóban 19-21 óra között Vadász Gyuszi Jazz Piano Estje varázsolja el a közönséget, a Demjén pincében pedig Pavilon koncert zárja a fiatal művészek kavalkádját.

Érkeznek az új borok, előfutárként pedig az isteni mustok. A szeptemberi Kvaterkán megízlelhetjük a Gallay Kézműves Pince mustjait, és egy kóstoló keretében bevezetik a borkedvelőket a nedű csodás világába. Emellett jönnek újra a város borai, sőt, az abaújszántói Palkó Borok „anyja”, Palkó Gabriella személyesen is itt lesz, hogy első kézből ismertesse meg a legfinomabb boraik teljes kínálatát. A szigetcsépi Gál Szőlőbirtok és Pincészet ugyancsak vendégünk lesz a legszínesebb palettájával, illetve megkóstolhatjuk az egri Gróf Buttler Borászat, a Hercegkúti Götz Pincészet és a Tokaj-Portius Pincészet borait is.

Ezúttal a sörös látogatóknak is kedvezünk: a budapesti Mad Scientist kézműves sörfőzde elképesztő őrültségekkel nyűgözi le azokat, akik az élet habos oldalát választják. Kék sör, meggyes pite vagy szilvás gombóc ízű sör? Igen! Az Avasi Kvaterkán ilyen ízletes bolondságok várnak!

A folyékony finomságok mellé az elmaradhatatlan gasztronómiai élmény is jár. A Poroszkai Pincében grill ételekkel várják az éhezőket, emellett a Borsodi Sajtműhely grillezett kecske- és juhsajtjai kerülnek terítékre a kötelező zsíros kenyér mellett. Illetve nemzetközi filmfalatok is lesznek Kvaterka formában: az eddigi legnépszerűbb szendvicsekkel készülünk, hogy a pocakok minden tekintetben elégedetten térjenek nyugovóra.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a hegygazdák, illetve a Szent György-hegy Alapítvány közreműködésével a felújított Latabár családi sírbolt homlokzatának átadójára is sor kerül szeptember második szombatján 19 órától, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt. A hegygazdák nevében jelen lesz Magyar László, beszédet mond Jacsó Pál, illetve az Avasi Református Templom lelkésze, Hangó István. Kérjük az érdeklődőket, hogy a rövid megemlékezésre mécsessel érkezzenek, ezzel is emelve az avatás meghittségét.

Aki pedig szeretné belevetni magát az avasi éjszakába, és táncolni egy hatalmasat, azt a Találka Est retró diszkója várja 21 órától a Bortanya dísztermében. Találkozz, társalogj, ismerkedj, táncolj – és hozd el a szingli barátaidat is!

Bővebben...

Időpont

(Szombat) 17:27 - 23:59

Helyszín

Miskolc, Avasi Pincesorok