Exkluzív Francia Est

202222júl18:0022:00Exkluzív Francia Est

Esemény részletei

Exkluzív francia estre invitál az Edelényi Kastélysziget. A július 22-én, 19.00 órakor kezdődő esemény sanzonokkal, jazzel, versekkel, zenés tárlatvezetéssel, ad hoc kiállításokkal, filmvetítéssel, petanque-val, fényfestéssel és a francia gasztronómia remekeivel kecsegtet. Az ország egyik legnagyobb barokk kastélya másodízben ad otthont az összművészeti programnak, mely kivételes kulturális csemegének ígérkezik Edelényben. 

A francia kultúra nyomai szerte az országban fellelhetők, így Edelényben is. A barokk kastély építtetője, Jean-François L’Huillier 1716-ban rakta le az alapköveket, amihez regimentjétől, a Caraffa-ezredtől kért ki kőműveseket, ácsokat és más mestereket. A hatalmas vállalkozást azonban kiteljesíteni már nem tudta, az építkezést a báró halála után felesége, Marie-Madeleine de Saint-Croix 1730-ban fejezte be. Ezzel egy francia férfi és egy nő is beírta nevét a kastély történetébe, így őket ünnepelve mindkét nem képviselői felsorakoznak majd a programban, hogy népszerűsítsék a francia kultúrát. 

Jelen lesz HUZELLA PÉTER Kossuth-díjas zeneszerző, gitáros-énekes, a Kaláka, majd a Neil Young Sétány formáció tagja. Villon estje különleges csemege a francia irodalmat kedvelők számára is! A megzenésített verseket idilli lesz meghallgatni a kastély parkjának ölelésében.

Itt zajlik majd ORBÁN BORI Ma Chanson című lemezbemutató koncertje is, ami szintén kuriózumnak számít. Dalait Miquèu Montanaro népzenész és zeneszerző alkotta. Az etnikai ihletésű szabadzenélés vándormuzsikusa a trubadúrok földjéről, Provence-ból származik. Orbán Bori sanzonénekes pedig Piaf dalainak avatott tolmácsolója. A két művész 2019-ben ismerkedett meg egymással, közös beszélgetéseik inspirálták Montanarot, hogy dalokat írjon Bori személyes emlékeiről, élményeiről. Ezeknek a találkozásoknak az eredménye a Ma Chanson című album, amelynek vibráló és érzelemgazdag világában remekül párosul a magyar melankólia és a francia érzékiség. Zongorán kísér Páczél Kristóf. 

Este kilenctől párhuzamosan zajlanak majd a programok a kastélyban. A fényfestett épület előtt a LA BARRIÉRE Zenekar autentikus francia manouche jazzt játszik, amely táncra, könnyed nyáresti szórakozásra hívja a vendégeket. A zenekar jellegzetes hangzásvilágával visszaidézi a 30-as, 40-es évek hangulatát, törekszik az eredeti, Django Reinhardt és Stephan Grapelli által játszott hangzást hűen interpretálni. A műfajt a kor standard jazz dallamai és a francia sanzonok sajátos feldolgozásai jellemzik.

A moziban a KIS LECKE A SZERELEMRŐL (Petite lecon d´amour) című francia romantikus vígjáték lesz műsoron. Julie és Mathieu története egy utazás során bontakozik ki és persze sok viszontagságon és mulattató élethelyzeten át happy end-del zárul.

Több kiállítás is várja majd a látogatókat a Francia Esten. EGY MŰTEREM TITKAI címmel CSERNUS TIBOR francia műtermének miliőjében kalandozhatnak az érdeklődők. A tárlatvezetést HIVERLET GREGORY tangóharmonika művész improvizációs játékkal színesíti. Ez alkalomra nyílik meg JEAN MARIE CAROR fotós és OLÁH MELINDA grafikus közös kiállítása 2TEKINTET ALATT címmel. A két alkotó Budapest idegenforgalmi látványosságoktól távol eső pontjait fedezte fel, izgalmas hangulatképeket hoztak létre, majd egymásra fűzték az alkotásokat, hogy azok egy kalandos utazás állomásaivá váljanak…

RAYMOND LARDELLIER, a miskolci Alliance Francaise igazgatója vezetésével szabad a Petanque játék a kastély park egyik szegletében. 

A gasztronómiát illetően sem lesz ok panaszra: DANIEL LABROSSE francia séf hazája különlegességeivel készül, olyan kóstolnivalót hoz, ami igazi kulináris élvezetet kínál majd. Az ÁRVAY PINCÉSZET tulajdonosa belekóstolt a francia borkészítés technikájába is, megtanulta annak jellegzetességeit, amit családi borászatában kamatoztat. A Francia Est közönsége megízlelheti a minőségi nedűt. Az edelényi kastély kávézójában meglepetéssel is készülnek a szervezők, ahol nemcsak kávékülönlegességeket kortyolhat a közönség, hanem az Auchan áruházlánc támogatása révén a francia sajtok kóstolóját is tálcán kapja. 

Az gazdag összművészeti program a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft – a kastély üzemeltetőjének – jóvoltából valósul meg. Szakmai támogató a miskolci Alliance Francaise.

Az edelényi kastély pénztárában jegyek elővételben is válthatók. További részletekről a létesítmény Facebook oldalán értesülhetnek az érdeklődők. 

Bővebben...

Időpont

(Péntek) 18:00 - 22:00

Helyszín

Edelényi kastélysziget

Edelény L'Huillier-Coburg kastély, Borsodi út 7, 3780