Egy álügyvéd hívta fel a miskolci idős asszonyt azzal, hogy fia balesetet okozott. A rémült nő készpénzt és ékszereket adott át.
A rendőrség tájékoztatása szerint a telefonáló augusztus 10-én, a déli órákban tévesztette meg az idős nőt. Azt hitette el vele, hogy fia balesetet okozott, és az óvadék kifizetésével elkerülheti a börtönt.
A megrémült asszony a követelés hatására több mint 3 millió forint értékű készpénzt és ékszert készített össze. Ezekért egy 24 éves futár érkezett a lakásához, aki átvette a megtévesztéssel megszerzett értékeket.
Nem sokkal később az asszony felhívta a fiát, ekkor azonban kiderült, hogy valójában nem történt baleset, így azonnal értesítették a rendőrséget.
A Miskolci Rendőrkapitányság forrónyomos csoportja gyorsan dolgozott: a beszerzett információk alapján alig két óra alatt azonosították és elfogták a futárt. A férfinél megtalálták és lefoglalták a kicsalt pénz, illetve az ékszerek túlnyomó részét is.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrök a 24 éves román férfit őrizetbe vették, a Miskolci Rendőrkapitányság pedig előterjesztést tett letartóztatására. Az ügyben csalás miatt folyik büntetőeljárás.
(Nyitókép: police.hu)






