A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

A KBTF Közép-Borsodi Nonprofit Kft., mint konzorcium vezető 2017. évben pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül a TOP-1.2.1-16 Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés tárgyú pályázati felhívásra.

A fejlesztés több helyszínen valósult meg a konzorciumi tagok közreműködésével, melyek az alábbiak: Kondó Község Önkormányzata, Radostyán Község Önkormányzata, Sajólászlófalva Község Önkormányzata, Sajószentpéter Város Önkormányzata és Varbó Község Önkormányzata.

A projekt célja, hogy kedvelt kirándulóközponttá fejlessze a Pitypalatty-völgyben fekvő településeket és azok környezetét.

A projekt keretében elvégzett fejlesztések eredményeként kialakításra került Kondó község területén bányászati kiállítással berendezett tájház, Radostyánban pedig a paraszti életmód bemutatására szolgáló tájház. Sajószentpéteren megvalósult a Harica-patak menti tanösvény és kiránduló útvonal, mely Pipiske-hegyi végpontján egy új kilátó épült. Sajólászlófalván Geológiai Látogató- és Kutatóközpont létesült a térségben egyedi Csigakő kőzet, geológiai képződmény alapján. Varbón horgászati látogató központ épült a Varbói-tó közelében. Továbbá létrejött a térség első motorik parkja, ahol több településen mozgáskoordinációs játszóeszközök várják a családokat, a legkisebbektől a legidősebb korosztályig.

Az egységes arculattal kialakított turisztikai pontok kikapcsolódást jelentenek minden korosztály számára.

A projektről bővebb információt a települések honlapján, illetve a pitypalatty-volgy.hu oldalon olvashatnak.