Nemcsak egyéni, hanem csapat sikert is elértek a miskolciak.

Zalaegerszegen rendezték meg a diák A- és B-korosztályos judo Magyar Kupát. A Miskolci Sportiskola népes csapattal képviseltette magát, és a gyerekek alaposan kitettek magukért. A fiúknál Bedécs Marcell arany, Tőzsér Hunor ezüst, Mikó Dániel, Gáll Benjamin és Veszprémi Tamás pedig bronzérmet szerzett. A lányok közül Farkas Zóra győzni tudott, Jandl Nikoletta pedig harmadik lett. A Gecsei László és Ligeti Sándor edzők által felkészített gyerekek végül az összetettben is remekeltek, ugyanis az egyesületek közötti pontversenyt a Miskolci Sportiskola nyerte.