Ma Az utolsó garabonciások II. – A magyar ellenkultúra (1958-1996) címmel szervez konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMA MMKI).

"A konferencia az összes művészeti ágra igyekszik kiszélesíteni látókörét: hallhatunk építészeti, zenei, képzőművészeti, filmes, irodalmi és tánctörténeti előadásokat" – olvasható a szervezők MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A rendezvényen többek között szó esik Koncz Zsuzsa pályafutásáról a Kádár-rendszerben, az 1989 előtti építészet és ellenkultúra viszonyáról, és kiderül, hogy mi volt Szilas Imre legnagyobb érdeme, illetve milyen mai lehetőségei vannak a keresztény könnyűzenének. A konferencián többek között előad Máthé Áron történész szociológus, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese, aki előadásában kifejti, hogy mit jelent az ellenkultúra, honnan származik a kifejezés és hogyan alkalmazható a kádári restauráció világára, illetve mi a különbség az ellenállás és az ellenzékiség között.

Fontos szempontokat vizsgálnak a szakértők 

Csatári Bence történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tudományos kutatója Koncz Zsuzsa pályafutásának művelődés- és kultúrtörténeti szempontból érdekes, fontos, valamint a pártállam szempontjából rendszerspecifikus momentumaira fókuszál. Bólya Anna Mária, a Magyar Táncművészeti Egyetem egyetemi docense, az MMA MMKI tudományos munkatársa azt vizsgálja, hogy Maurice Béjart "felforgató" és "ritualizáló" koreográfusi stílusát hogyan viszi tovább, értelmezi át Markó Iván, milyen új elemekkel alakítja ki saját, hungarikumként értelmezhető totális színházát.

Falusi Márton költő, író, az MMA MMKI tudományos főmunkatársa arról beszél bizonyos versek elemzése kapcsán, hogy létezik-e magyar neoavantgárd líra. 

A konferenciát élőben közvetítik a YouTube-on

A találkozó célja, hogy számos legendával leszámoljon, így az Állambiztonsági Szolgálat és az ellenzéki jellegű ellenkulturális rendezvények, performanszok és a koncertek kapcsolatát is elemzik a kutatók. A szerdán 10 órakor kezdődő konferencia élőben követhető az MMA MMKI YouTube-csatornáján.

 

Kép: mma-mmki.hu