Addig ütött-rúgott a miskolci thai bokszos, míg ő lett a legjobb.
A pusztakezes harcművészet nem egyszerűen verekedés, annál jóval kifinomultabb sport, hiszen az ellenfél minden rezdülésére figyelni kell. Ebben a szakágban szerepel Spéth Norbert, a Magyar Muaythai Szövetség válogatottja, aki az európai szövetség által rendezett Kosovo Open amatőr versenynek vágott neki. A DVTK 67 kilogrammos harcosa az elődöntőben bolgár, míg a fináléban izraeli ellenfelet búcsúztatott hatalmas küzdelemben és szerezte meg az első helyet. Spéth azonban nemcsak súlycsoportjában diadalmaskodott, hanem őt választották meg az esemény legeredményesebb felnőtt férfi versenyzőjének is, így duplán örülhetett a diósgyőri versenyző: az aranyérem mellé elhozta a különdíjat is.
(Fotó: dvtk.eu)
Aranyat harcolt ki magának
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Sok munkát ad a viharkárok felszámolása
A korábbi napokhoz viszonyítva Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében már kevesebb beavatkozásra volt szükség a hét elején végigsöpört vihar miatt. A hivatásos egységek huszonnégy helyen nyújtottak segítséget,...