Ennyiszer nézték meg ugyanis az adózók az szja-tervezetüket. Ez 333 ezerrel több, mint az elmúlt évben. Sőt a bevallási tervezetet módosítás nélkül elfogadók száma is 10 százalékkal nőtt a korábbi évhez képest. 

812 ezren mindenféle változtatás nélkül, 385 ezren pedig némi módosítással hagyták jóvá a dokumentumot. Több mint 280 ezer adózó a napokban kapta kézhez a tervezetet postán.

Ha van, amit eddig nem vallottál be, most itt az alkalom 

Azoknak kell mindenképpen kiegészíteniük az szja-bevallási tervezetet, akiknek olyan jövedelmük volt tavaly, amiről a NAV nem, vagy csak részben rendelkezik adattal. 

Ilyen az őstermelői jövedelem – hiszen az őstermelőknek nem válik automatikusan bevallássá a tervezete – vagy például a lakáskiadásból, a lakás eladásából származó jövedelem. 

Ugyancsak ki kell egészíteniük a tervezetüket az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak, mert náluk sem működik az automatizmus.

A bevallási határidő 2022. május 20-a, addig még bárkinek lehetősége van arra, hogy benyújtsa bevallását, és rendelkezzen adója 1+1%-áról. Eddig csaknem 661 ezer rendelkező nyilatkozatot küldtek be az eSZJA-felületen.