Öt év alatt megnégyszereződik a tisztán elektromos autók száma a Jövő Mobilitása Szövetség szerint: Az előrejelzés szerint 2022 végén már 30 ezer, három éve múlva 75 ezer, 2026 végén pedig 125 ezer elektromos autó közlekedik majd a magyar utakon.

Még mindig többen közlekednek hagyományos autóval

Mivel a felmérések szerint az emberek 52 százaléka még hagyományos autóval közlekedik, s csak 48 százalékuk elektromos eszközökkel, kerékpárral, közösségi közlekedéssel, vagy gyalog, a következő év fontos feladatának tartják az elektromos járművekkel való közlekedés népszerűsítését. A cél az, hogy 2022-ben az elektromos autóvezetés a járművezetői oktatás részévé váljon és  országosan mindenütt elérhetők legyenek az elektromos járműtöltők. Ezen felül javaslatot fognak tenni az otthontöltés elszámolhatóságának a megoldására és a társasházi töltőtelepítés egyszerűsítésére.

Megoldás lenne a zöld közlekedés

Magyarországon egy autóval átlagosan 70-80 kilométert tesznek meg, így a városi közlekedésben ma már az elektromos autó a legversenyképesebb megoldás. A szövetség számítása szerint 100 kilométert feleannyi összegből lehet megtenni elektromos autóval, mint dízel- vagy benzines meghajtású kocsival. Már a vidéki városokban is vannak dugók, éppen ezért fontos lenne vonzóvá tenni a közösségi közlekedést a városlakók számára zöld buszokkal, kiegészítő közlekedési eszközökkel.

 

Kép: pixabay.com