Minden állami erdőgazdaság területén egy, összesen huszonegy erdei kereszt felállításával járul hozzá az 52. Eucharisztikus Világkongresszus célkitűzéseinek megvalósításához az Agrárminisztérium (AM) és a Miniszterelnökség.

Szinay Attila, a AM közigazgatási államtitkára azt mondta, hogy miként az eucharisztia az egyház életének forrását jelenti, a Szinva-forrás a miskolci embereknek az élethez fontos vizet adja. Innen ered a Szinva-patak, amely végigfolyik Lillafüreden, és belőle lesz a híres vízesés is. Hangsúlyozta, nem kerülhetett volna megfelelőbb helyre ez a négy méter magas, tölgyfából készült kereszt, rajta az 52. Eucharisztikus Világkongresszus mottójával: "minden forrásom belőled fakad". Hozzátette: a feszület szimbolizálja az életünket, emlékeztet keresztény gyökereinkre, magyarságunkra és összetartozásunkra. Az államtitkár kitért arra is, hogy a keresztet állító Északerdő Zrt. több mint százezer hektár állami tulajdonú erdőterületet kezel Borsod-Abaúj-Zemplénben, a Bükk, a Zempléni-hegység és az Aggteleki-karsztvidék jelentős része az illetékességi területéhez tartozik. Magyarországon az erdőgazdaságok számos történelmi, vallási emlékhelyet gondoznak és tartanak fenn – jelezte -, ezek sorában kiemelkedő helyet foglal el mostantól ez az emlékkereszt, amely reményei szerint zarándokhellyé válhat.

(Fotó: MTI/Vajda János)