Keddtől várja a látogatókat az interaktív kiállítás és a díszkert is.

Átadták a több mint 3,1 milliárd forintból felújított füzérradványi Károlyi-kastélyt. Az ünnepségen Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a szögligeti Szádvár, a tatai Esterházy-kastély, a mosonmagyaróvári vár, valamint a nádasdladányi Nádasdy-kastély után a Zemplén egyik ikonikus műemléke újulhatott meg a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében. A kastély keddtől látogatható a nagyközönség számára. Az ügyvezető hangsúlyozta, a tatai Esterházy-kastély 2021 júniusa és szeptembere között több mint 39 ezer, az augusztus elején megnyitott nádasdladányi nevezetesség két hónap alatt mintegy 40 ezer látogatót fogadott.

A mai füzérradványi kastély elődjének számító 16. század végi épületet Károlyi Ede építtette át Ybl Miklós tervei alapján 1860-70 között romantikus stílusban. Károlyi Ede halálát követően fia, László örökölte a kastélyt, aki hitvesével, Apponyi Franciskával a 19. század végén csaknem két évtizedig gyűjtögették a reneszánsz és kora barokk díszítő elemeket és berendezési tárgyakat. A kastélyban rejlő idegenforgalmi lehetőséget Károlyi László fia, István ismerte fel: a radványi kastélyt luxusszállóvá alakíttatta át, amely 1938 és 1944 között fogadta az akkori magyar felső tízezer tagjait. Az államosítás után sokáig szanatóriumként funkcionált az épület.

A több mint 1,7 milliárd forintos uniós és csaknem 1,4 milliárd forintos hazai támogatásból megvalósult rekonstrukció után a háromezer négyzetméteres épületben többek között az 1930-as évek kastélyszállójának hangulatát megidéző digitális-interaktív kiállítás, a kastély környezetében pedig a több mint 10 ezer négyzetméteres díszpark várja a látogatókat.
(Fotó: MTI/Vajda János)