It’ll All Make Sense In The End címmel jelent meg James Arthur negyedik stúdióalbuma.

James Arthur az ”It’ll All Make Sense In The End” legtöbb dalát a lezárások alatt írta, a London melletti Surrey-ben elhelyezkedő otthonában, ahol előrelátóan kialakított egy zenei stúdiót, napjaink legmodernebb technikai eszközeivel. A saját stúdió ötlete szinte azonnal meg is térült, és olyan neves előadók látogattak el hozzá, mint Andrew Jackson. James otthonában valódi művészi szabadságot élvezhettek, amelyből elképesztő dalok és később a teljes ”It’ll All Make Sense In The End” album állt össze.

Az egyik elsőként rögzített dal a ”Déja Vu” volt, amelyen Andrew Jackson mellett Mark Crew is közreműködött, aki olyan előadókkal dolgozik együtt, mint a Bastille vagy Rag'n'Bone Man. A dalhoz videóklip is készült, amely az albummal együtt jelent meg.

James az album születéséről a következőket nyilatkozta:

„Hirtelen minden elkezdett úgy szólni, ahogy szerettem volna. Az első naptól megvolt a fejemben az a hangzás, amit hallani akartam, és már a korai szakaszban úgy szólt az egész, mint egy valódi album. Ez az első eset, amikor egy lemezt ugyanazon a helyen rögzítettem, és ez remekül átjön a zenében is. Nagyon kényelmes volt otthon dolgozni, így egy olyan sebezhető oldalamat mutathattam meg a világnak, amelyet még csak nagyon kevesen ismerhetnek.

James Arthur vadonatúj albuma, az ”It’ll All Make Sense In The End” minden digitális platformon elérhető. Íme egy fantasztikus dal róla, Emily: