Augusztusig nyolc koncerttel ünnepli 20 éves fennállását a Szent Efrém Férfikar. Január 28-án a moszkvai Doros énekegyüttessel közös koncertjükkel indul el a Magyar Zene Háza koncertprogramja.

A pénteki produkció másnap, január 29-én a debreceni Szent Anna-székesegyházban is hallható lesz

Február 19-én az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban mutatják be Fehér György liturgiáját, március 12-én a MOMKultban adnak születésnapi koncertet, ahol Kings & Queens című új lemezük anyagát mutatják be. Április 21-én és 22-én a budapesti Kálvin téri református templomban, majd a debreceni Szent Anna-székesegyházban Lovász Irénnel énekelnek. Május 13-án a Hagyományok Házában a Bartók in Motion / Bartók Mozgó című produkciójukkal lépnek fel, június 11-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon adnak gálakoncertet, augusztus 18-án pedig a Zempléni Fesztiválon lesz Születésnapi Séta címmel fellépésük.

Sokoldalú tehetségek

A kórus kezdetben a bizánci rítusú kereszténység zenéjére specializálódott, majd a magyar férfikari hagyománnyal is elkezdtek foglalkozni, először Boksay János, majd Liszt Ferenc, később Bartók Béla darabjain keresztül. Az együttes tagjai átiratokat, átdolgozásokat és saját műveket is készítenek. Az együttes tagjai sokoldalú kamaraénekesek, akik átiratokat, átdolgozásokat és saját műveket is készítenek. Tavaly saját kulturális centrumot hoztak létre ISON néven, amely Budapesten, Erzsébetvárosban várja a látogatókat.

Kép: zeneakademia.hu