A helyi polgármester is segített.

Pénteken délután érkezett segélykérés a Miskolci Mentésirányításra, miszerint egy idős nőt több lódarázs is megcsípett. Az allergiás asszony ájultan feküdt a Tohonya tanösvényen, valahol az Aggteleki Nemzeti Parkban. Ennél több információt nem tudott adni a bejelentő, ráadásul térerő hiányában a segélyhívás is többször megszakadt.
A tapasztalt mentésirányító riasztotta a legközelebbi mentőegységet és levegőbe emelte a miskolci mentőhelikoptert is, miközben folyamatosan próbálta kideríteni, pontosan hova is kérik a segítséget. Annyi biztosnak látszott, hogy Jósvafő külterületén lehet a baj, így a mentésirányító a helyi polgármester segítségét kérte, aki maga is az Országos Mentőszolgálat munkatársa. A szakember is azonnal intézkedett, és saját terepjárójával indult ő is a beteg keresésére. A polgármester helyismerete nélkülözhetetlennek bizonyult, segítségével a mentők már könnyebben megtalálták az eszméletlen beteget, akinél azonnal emelt szintű ellátásba kezdtek. A mentéshez a helyszínen hamarosan landoló mentőhelikopter személyzete is csatlakozott, és az asszonyt végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.