Csak úgy hullanak majd a csillagok. Érdemes lesz az eget kémlelned, hiszen a hét második felében látványos csillaghullás lesz.

Csütörtöktől már tekints az égbolt felé!

A Perseidák hetében országos csillagászati programsorozattal készülnek több helyszínen.  

Az Egy hét a csillagok alatt című programsorozat részeként több mint ötven távcsöves bemutató várja az érdeklődőket, a legtöbb esemény csütörtök, péntek és szombat éjjel lesz.

Ekkor tetőzik a Perseida meteorraj, amely fényektől védett helyen szabad szemmel is rendkívüli látványt nyújt.

Jupiter, Szaturnusz, Tejút

A hullócsillagokon kívül is bőven lesz látnivaló az égbolton: megfigyelhető lesz majd egyebek mellett a Jupiter, a Szaturnusz, számos csillaghalmaz és galaxis, valamint a Tejút is.

Az előrejelzések szerint augusztus 12-én este, 21 és 24 óra között érik el a Perseidák a maximumukat, így ekkor tűnhet fel a legtöbb hullócsillag.

A tájékoztatás alapján az egész égbolton láthatunk hullócsillagokat. Eddig úgy tűnik az időjárás is kedvez a hullócsillag-vadászoknak. A holdsarló mindössze 4 napos lesz, és alacsonyan jár majd az égen, így ez sem akadályozza a megfigyelést. 

fotó: pixabay