Elkészült a Lánchíd pesti pilonját körülölelő állványzat, a budainál pedig már javában dolgoznak az állványépítők, és ennek köszönhetően elkezdődhetnek a jelentősebb helyszíni kőmunkák az átkelő tartószerkezeti elemein.

4400 négyzetméternyi felület állapotát kell felmérniük

A BKK közleménye szerint az állványszerkezetek lehetővé teszik a Lánchíd pilonjainak teljes körű megközelítését. Erre azért van szükség, hogy a szakemberek a két kapuzaton elvégezhessék az összesen mintegy 4400 négyzetméter gránit- és mészkőfelület állapotfelmérését, tisztítását, valamint a készülő hibatérképen megjelölt részek javítását.

Szakértők felügyelik a munkát

A pilonokon lévő 52 darab nagyobb díszöntvényt és 120 kis rozettát, vagyis a rózsaszirmokat formázó fém épületdíszeket leszerelik. A kapuzatokat ékesítő négy oroszlánfejen, továbbá a címereken a helyszínen dolgoznak majd a kőfaragók. Munkájukat restaurátorok és műemlékvédelmi szakemberek irányítják, illetve felügyelik.

A Lánchíd korszerűsítése a tervek szerint 2023-ig tart

A projekt során a koronasaruk és az utolsó fenti láncszemek korrózióvédelme mellett helyreállítják a betonfelületeket, felújítják a belső lépcsőket, továbbá kicserélik a díszkivilágítást és a kapuzatok tetején lévő bádogelemeket, valamint új zuhanásgátló rendszert építenek ki.
A BKK közölte, a Lánchíd felújítása továbbra is ütemterv szerint halad a munkaterületen, valamint a gyártócsarnokokban és a műhelyekben is. A Lánchíd felújítását 2021 tavaszán kezdte a kivitelezést elnyerő A-Híd Zrt. A Lánchíd korszerűsítése a tervek szerint 2023-ig tart, de az útpálya már év végén elkészül.

 

Kép: ma7.sk