Emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítják.

Ahogyan arról ma (július 22.) már írtunk a gyanúsított és élettársa együtt ittak július 20-án, szerda délután, majd féltékenység miatt összeszólalkoztak, a nő pedig autóba ült és elindult.

A szomszéd férfi látta, hogy a gyanúsított erősen ittas, ezért szólt neki, hogy azonnal szálljon ki, de a nő ezt nem tette meg.

Ezután az élettárs is az utcára szaladt, az úttest közepén állva, karjával integetve próbálta megállásra bírni a gyanúsítottat, aki lassítás nélkül továbbhajtott és meg sem próbálva kikerülni, elütötte az élettársát.

A nő az ütközés után sem állt meg, hanem egy közeli kereszteződésben a vízelvezető árokba hajtott, ahonnan már nem tudott továbbmenni, ezért a rendőrök ott fogták el. A sértett életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett.

A Miskolci Járásbíróság álláspontja szerint a gyanúsított esetében reális a bűnismétlés veszélye, mivel ezt a cselekményt ittas járművezetés miatt folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt, illetve korábbi elítéléséből fakadóan járművezetéstől eltiltás hatálya alatt követte el, amelyek kellő visszatartó erőt nem jelentettek.

A kiemelkedő tárgyi súlyú élet elleni bűntett és a további közlekedési bűncselekmények miatt magas tartamú szabadságvesztés-büntetés fenyegeti, amely miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

Továbbá tartani kell attól is, hogy a nő még ki nem hallgatott élettársát jogellenesen befolyásolná és ezzel a bizonyítást veszélyeztetné.

Mindezeket mérlegelve a bíróság 2022. augusztus 22. napjáig elrendelte a letartóztatását. A végzéssel szemben a gyanúsított és védője fellebbezett.