Két év kihagyás után május 1-jén ismét ingyenes programokkal, gyerekfoglalkozásokkal, dedikálással, koncerttel várja a Vígszínház társulata a közönséget, hogy együtt ünnepeljék a 126 éves teátrumot.

A Vígmajálison megismerhetik a nézők a Vígszínház 2022/23-as évadának tervezett bemutatóit, este pedig a nagyszínpadon rendhagyó koncertet rendeznek a teátrum történetének emblematikus szerzeményeiből.

Május 1-jén 14 órától változatos programokkal várják az érdeklődőket a Vígszínház előtt. Rudolf Péter igazgató 15 órától ismerteti a következő évad bemutatóit, ezt követően pedig részleteket hallhatnak az esti Víg125 koncertből. A műsort követően a társulat tagjai dedikálnak, míg a legkisebbeket gyerekprogramokkal várják. A délután folyamán kedvezményes jegy- és bérletvásárlásra is lesz lehetőség. Azok, akik nem tudnak május 1-jén Budapestre utazni, a Vígszínház hivatalos Facebook-oldalán élőben követhetik a társulat műsorát.

Ikonikus dalok csendülnek fel

A Vígszínház előadásaiban felcsendülő emblematikus szerzeményekből rendezett koncert 19 órakor kezdődik a nagyszínpadon. Olyan klasszikus előadások népszerű slágerei csendülnek fel, mint a Csókos asszony, a Fekete Péter, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, A padlás vagy A Pál utcai fiúk, megidézve a 125 éves teátrum különböző korszakait a társulat művészeinek előadásában, nagyzenekari kísérettel.

Azok a nézők, akik már áprilisban megváltják bérleteiket a következő évadra, a Víg125 koncertet díjmentesen tekinthetik meg.