Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

Meghalt Babicsek Bernát, a Paddy and the Rats zenekar tagja

A TV2 Tények című műsora számolt be a tragédiáról, elhunyt Babicsek Bernát. Állítólag a szülők találták meg a fiatal művészt.

A miskolci zenekar, a Paddy and the Rats frontembere, Oravecz Kristóf elcsukló hangon nyilatkozott zenésztársáról. 

"Nagyon imádta a színpadot. Igazán ott tudott kiteljesedni. Pont most lett volna 10 éve, hogy a csapat tagja. Mi annyit utazunk, az elmúlt tíz évben több időt töltöttünk együtt, mint a saját családunkkal, úgyhogy mi testvérek voltunk tényleg."

A színészt leginkább a Szeress most!, a Barátok közt és a Jóban Rosszban című sorozatokból ismert.

Babicsek Bernát annak a halálos kimenetelű solymári lakástűznek az áldozata, ami szombat délután történt. A nyolcvan négyzetméteres családi ház lakója nem adott magáról életjelet, ezért az egyik rokona behatolt hozzá. 

Feltehetőleg füstmérgezést kapott, de a halál pontos okát szakértői vizsgálat fogja tisztázni – mondta Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője.

A színész 1979-ben született, már kilencéves kora óta zenélt és énekelt. Ének-zene szakon diplomázott Egerben, de technikus végzettsége is volt. Gór Nagy Máriánál tanult színészmesterséget, így került a televízióba. Tangóharmonikán játszott, és 2006-ban még egy lemeze is megjelent Tangó-harmonika címmel. Bernie Bellamy művésznéven a Paddy And The Rats nevű zenekar oszlopos tagja volt.

Fotó: Paddy And The Rats | Instagram