Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Megvan a rák ellenszer ?! – Forradalmi áttörés jöhet

Az állatoknál már bizonyított a készítménya következő lépés, hogy az embereken próbálják ki. – közölte a naphire.hu.

Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca közös vakcinája mögött álló tudósok a Covid-19 elleni oltás technológiáját használják a rák elleni készítmény kifejlesztéséhez, amit már az állatokon is kipróbálták. Az egereken végzett vizsgálatok a tumor csökkenését és a túlélési arány javulását mutatták. A hírek szerint a kétdózisú vakcina idén léphet abba a fázisba, hogy embereken is teszteljék.

A közleményben írják, hogy a kutatók a Covid-19-oltásból származó vektor segítségével olyan genetikai kódot akarnak célba juttatni, amely erős T-sejt immunválaszt generál, ez pedig segíthet a sejtburjánzás elleni küzdelemben.