Kezdőlap LIFE MAGAZIN Női Napozó

Megvolt az első „zörgetés” – avagy beindultak a Kapuzörgetők

Három év, rengeteg programmal, közösségi akciókkal, tervezőműhelyekkel, helytörténeti, helyismereti, bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági eseményekkel – hogy csak néhányat említsünk a számos elem közül, amelyet a Kapuzörgető projekt részeként az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület és partnere a Miskolc Város Kultúrájáért Közalapítvány meg kíván valósítani az elkövetkezendő időszakban a Győri kapuban.

A programokat egy tervezési fázis előzte meg, amelynek eredményeként a szervezők a helyi közösség aktív részvételével egy cselekvési tervet készítettek, amely részleteiben is tartalmazza a fenti eseményeket valamint bemutatja azt az utat, amely során a közösségi felmérésen, interjúkon és beszélgetéseken keresztül a Győri kapu lakói megfogalmazták azokat a célokat, amelyeket a projekt során el kívánnak érni. Minden esemény azt a célt szolgálja, hogy növekedjen a cselekvő közösségek száma, erősödjön a lakosság helyi identitása és kohéziója.

Első akciójukat 2018.augusztus 10-én szervezték meg, amely a „Csillagles a Győri kapuban” címet kapta. A programot olyan helyi lakosok hívták életre, akik az elmúlt években már több alkalommal is felkerekedtek csillaghullás idején, és hol a Bükkben, hol a miskolctapolcai dombokon figyelték meg a csillagászati eseményt. Ezt az élményt szerették volna megosztani másokkal is a szervezők, az eddig jobbára magányosan, vagy 2-3 fős társaságban végzett tevékenységet akarták közösségi élménnyé formálni, mindezt a lakóhelyük közelében, a Győri kapuban.

Ha csillaghullás, akkor csillagmágia. A néphit szerint valóra vállnak kívánságaik azoknak, akik hulló csillagot látnak. Most a Perseidákat, az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű hullást produkáló meteorrajt figyelhették meg az érdeklődők. A hullócsillagok megfigyelésére, amelyeket Szent Lőrinc könnyeinek is neveznek, a Győri kapuban az egykori Tokaj étteremtől pár perces sétára lévő Andor utca feletti dombokon került sor. A résztvevők elmondása szerint ez a remek kezdeményezés azon túl, hogy páratlan csillagászati látvánnyal gazdagította a szemlélőket, egyben kitűnő közösségformáló esemény is volt, hiszen olyan emberek ismerkedhettek meg egymással, akik igaz, hogy egymás mellett élnek, de eddig csak látásból vagy még onnan sem ismerték egymást. Az emberek igénylik az ilyen programokat és lesz is rá még számos alkalmuk az elkövetkezendő 3 év során átélni ilyen, és ehhez hasonló közösségi élményeket.

 Folyamatosan érkeznek a résztvevők az eseményre.     

Érdemes figyelni a program Facebook oldalát https://www.facebook.com/kapuzorgeto/ és csatlakozni a Kapuzörgetők csoportjához is: https://www.facebook.com/groups/356905241495020/ – ahol mindent megtudhattok a kezdeményezésről, és minden új programról és hírről értesülhettek.
Közösségben lenni jobb, mint egyedül!