Ha valaki komolyan gondolkodott arról, hogy felújítsa az otthonát, annak most nem szabad tovább várnia, hiszen ehhez 3 millió forint állami támogatást is kaphat. A kivitelezést azonban érdemes megbízható szakemberekre bízni, mivel a munkákról számlákat kell benyújtani.
Komoly lehetőséghez juthatnak az idén azok a családok, akik saját tulajdonú lakásukban, családi házukban élnek, 25 év alatti gyermeket nevelnek, és azt tervezik, hogy felújítják a lakásukat. Számukra ugyanis megnyílt az a pályázat, amelynek keretében akár 3 millió forintot is felvehetnek az államtól otthonfelújítási támogatás formájában. Ez az összeg a számlákkal igazolt felújítási költségek legfeljebb fele lehet, azaz 6 milliós összeköltség esetében maximalizálható, és fele-fele arányban anyagköltségre, illetve munkadíjra vehető igénybe.
A tapasztalatok szerint az igénylők jelentős része az ingatlanuk épületgépészetét akarja modernizálni, de lássuk, hogyan is zajlik ez a gyakorlatban. Csele Tibor, a miskolci TP Construct Kft. ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy az első lépés mindenképpen a reálisan megvalósítható igények felmérése. A cég szakembere ilyen kimegy a felújítandó ingatlanba, a tulajdonos által elmondott elképzelések, kívánságok alapján elkészíti az ajánlatot, amely tartalmazza a műszaki tartalom részleteit, illetve a költségeket. A megrendelő így már pontosan ki tudja számolni, hogy a pályázat nyújtotta lehetőségekkel hogyan tud élni, mi fér bele a keretbe. A TP Construct szakemberei segítenek a tulajdonosnak, hogy a legjobb műszaki megoldásokat találják meg. Napjainkban a hűtés-fűtés, illetve a melegvíz biztosítására az egyik legnépszerűbb megoldás a hőszivattyú beépítése. Ez valóban nagyon hatékony módszer, de nem mindenhol alkalmazható, leginkább padlófűtésnél vagy mennyezeti hűtő-fűtő rendszereknél alkalmazható. A cég szakemberei azonban minden ilyen felmerülő kérdésben azonnal mondják a legpraktikusabb válaszokat. Megrendelés esetén a tulajdonossal egyeztetik a kivitelezés ütemezését, és akár néhány héten belül el is végzik a munkát. A megrendelőnek figyelnie kell arra, hogy a pályázati igénylés az utolsó felújítási számla kiegyenlítését követő 60 napon belül adható be, legkésőbb 2022. december 31-éig. A felújítási munkák igazolására vállalkozási szerződés, anyagköltségről és munkadíjról számlát, valamint számlaösszesítőt is be kell nyújtani.

A TP Construct Kft évek óta áll a közületi és magán megrendelők rendelkezésére hűtés- és fűtésrendszerek, vízvezeték és csatornahálózatok, légtechnika, vízkezelő rendszerek telepítésénél. Bővebb információ: https://tpconstruct.hu/.