Ezt már követni is nehéz: három kiállítás két nap alatt.

 

Nincsenek irigylésre méltó helyzetben a Herman Ottó Múzeum munkatársai, hiszen két nap alatt három kiállítás megnyitóját is le kell vezényelniük. Persze mondhatjuk, hogy ez egy ilyen szakma, a kihívás azonban kétségtelenül valós. De haladjunk időrendben.

Július 9-én, pénteken délután 5 órakor nyílik meg a Miskolci Galériában Stark István Időtriptichon című kiállítása. Az „Időtriptichon” Stark István elmúlt 40 évében született műveiből mutat be egy válogatást. Ha nagyon tömören akarunk fogalmazni, Stark István eddigi életművének története a festészet tekintetében a fény és a színek viszonyának tudományos kutatásáról szól. Ennek a kutatásnak az eredménye az a fajta festészet, ahol egyszerre van jelen az összeadó, illetve a kivonó színkeverés egy adott felületen. Hogy ez mit is jelent pontosan, az a tárlaton kiderül.

Ugyanezen a napon, de egy órával később Bükkábrány ad otthont a következő bemutatónak. Az idén tavasszal a nemzetközi sajtót is bejárta a hír, hogy arany tárgyakat találtak egy 6000 éves rézkori temető feltárásakor a bükkábrányi lignitbánya területén a miskolci Herman Ottó Múzeum régészei. Az apró, ám impozáns nemesfém tárgyak az „Ábrány aranya” című időszakos kiállítás keretében lesznek megtekinthetőek, „A vándorló bánya titkai” című tárlat mellett, a bükkábrányi Jószerencse Házában, a megnyitót pedig pénteken este 6 órakor tartják.

Némi pihenő után szombaton ismét a Miskolci Galériába várják a múzeumbarátokat. Délelőtt 11 órakor nyitják meg Gulyás Andrea Katalin és Kótai Tamás Törvényen kívül című kiállítását. A Galéria falain itt olyan műveket láthat a közönség ezúttal, mely egy „kétágú” kiállítási projektnek is tekinthető. Alkotóként két, egymással szimbiózisban élő, azonban sok tekintetben egymástól teljesen független alkotói utat járó művészpár alkotásaiból válogatták egymáshoz a kiállításon szereplő műveket.