Újabb négy évre Dr. Breitenbach Gézát választották meg a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökévé a keddi tisztújító küldöttgyűlésen. A miskolci háziorvos harmadik ciklusát kezdi meg ebben a pozícióban.
A hagyományos tisztújító küldöttértekezletet eredetileg tavaly tartotta volna a megyei szervezet, a koronavírus-járvány miatt kellett egy évvel elhalasztani. Az ülésen Grubert Roland megyei igazgató részletes beszámolót tartott a 2016-2019 közötti időszakról.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezet az egyik legnagyobb az országban, több mint 6500 tagot számlál. A helyi területi vezetők személyéről már korábban döntés született, a megyei elnökről a keddi küldöttgyűlésen szavaztak az alapszervezeti tagok, akik egyhangú döntéssel újra Dr. Breitenbach Gézát választották meg erre a posztra. A tisztújító küldöttgyűlés az alelnöki feladatokkal Földessy Juditot és Theisz Józsefet bízta meg.
Régi-új elnök a megyei Vöröskeresztnél
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Világsztárok sorával tér vissza Madonna új klipjében
Benedict Cumberbatch, Kate Moss és Sabrina Carpenter is feltűnik Madonna látványos új rövidfilmjében, amely az érkező albumát vezeti fel. Madonna ismét nagyot húzott: a 67...






