Az elmúlt 17 év legjobb eredményét érték el idén a diákok.

Több mint 131 ezren tették le a vizsgát, jegyeiknek átlaga 3,84 lett. Gyakorlatilag minden tantárgyból felülmúlták a korábbi évek teljesítményét, egyedül a magyar nyelv és irodalom átlagpontszám marad el hajszálnyival a tavalyitól – közölte az Oktatási Hivatal. Ez a kétszintű vizsgarendszer 2005-ös bevezetése óta a legjobb eredmény, elsősorban a felsőoktatási felvételihez való igazodás miatt. A középszint az átlagos érettséginek felel meg, az emelt szint pedig a felsőoktatásba való bekerülést célozza meg.

A felkészült tanulók és a jó munkát végző tanárok mellett a kiemelkedő eredmény annak is köszönhető, hogy két év kihagyás után idén szóbeli vizsgát is tehettek a fiatalok.

Az Oxygen Media munkatársai is szurkolnak július 21-én, az aktuális ponthatárok megállapításának napján azoknak a diákoknak, akik szeptemberben szeretnének tovább tanulni!

(Fotó: MTI | Bruzák Noémi)