Fontos a diákoknak a környezettudatosság.

Különleges kísérletet hajtottak végre a Pécsi Tudományegyetem közgazdaságtudományi karán. A programot az intézményben korábban alapított, a fogyasztói magatartások kutatásával foglalkozó központ, a “the CoRe lab” folytatta le. Ennek keretében az egyetemisták reggelizéshez szükséges termékek vásárlásával kapcsolatos szokásait vizsgálták szemüvegbe épített, a szem mozgását követő kamera segítségével.

A mobil szemkamerával végzett vizsgálatok érdekes eredményeket hoztak. A fiatalok számára ugyanis nagyon fontos volt a környezetvédelem és az egészségtudatos életmód, ennek megfelelően válogatták ki a megvásárolni kívánt termékeket. Ezt támasztja alá még az is, hogy az üzletek értékelésénél az első két szempont a kínálat és a minőség volt, és csak a harmadik helyen szerepelt az ár. A diákok számára ugyanis lényeges volt, hogy amit megvásárolnak, az jó minőségű legyen.