Kezdőlap KÉK HÍREK

Tízezerért árulta a lopott kocsit a belvárosban egy tini tolvaj

Csupán 15 éves, de már túl van 2 autólopáson, és állt már elfogatóparancs hatálya alatt is.

November 8-án 12 óra után érkezett bejelentés a rendőrséghez, miszerint valaki eltulajdonított egy kocsit a belvárosban. A bejelenést követően a rendőrök a közelben meg is találták a keresett autót, benne egy 15 éves fiúval.

A fiatal kihallgatása során elismerte, hogy ez már a második autó volt a héten, amit ellopott. Az első kocsival a Zsolcai kapuban parkolt le, friss szerzeményével pedig mindössze pár száz métert közlekedett, aztán megette az összes ételt, amit a kocsiban talált. Miután jóllakott a a járókelőknek ajánlgatta friss szerzeményét pontosan tízezer forintért.

A fiatalkorúval szemben lopás vétség és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat a Miskolci Rendőrkapitányság eljárást. Az Edelényi Rendőrkapitányság pedig korábban eltűnés miatt elrendelte a fiú körözését.

Forrás police.hu