Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

Tök izgalmas lesz a Halloween az állatkertben

Idén ugyan elmarad a hagyományos, sötétedés utáni Halloween Est a Miskolci Állatkertben az útfelújítási munkálatok, de semmi baj, hiszen október 31-én, vasárnap napközben „borzongató” programokkal várják a látogatókat. 

10 és 16 óra között „tök jó” látványetetések lesznek félóránként, nemszeretem állatok bemutatója, halloweeni arcfestés, valamint pókok, bogarak, skorpiók várják az állatkertbe érkező kicsiket és nagyokat.

    .                          

 

 

 

Akik maguk is szeretnének valamely állat bőrébe bújni, azok számára arcfestéssel készülünk a Manó Manufaktúra jóvoltából. Az igazi borzongásra vágyók pedig az ízeltlábúak varázslatos világával is testközeli kapcsolatba kerülhetnek a „Bogaras vagyok” csapatának segítségével.