Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

„MesE-autóval színezüst erdők során…”

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„Repülünk a szívünk tavaszán.” Így folytatódik az 1934-ben készült magyar filmklasszikus betétdala. Az azóta eltelt 100 évben egy dolog biztosan nem változott: rengeteg ember szívét megdobogtatja egy csillogó-villogó új autó, amelyből egyre több az elektromos vagy hibrid. 2021 szeptemberében már majdnem minden negyedik eladott új kocsi ezekbe a kategóriákba tartozott, ami a duplája az egy évvel korábbinak.
 
Összesen 39 ezer zöld rendszámos jármű rója itthon az „arany országút csillogó gyémánt porát”, közülük 19 ezer teljesen elektromos, 20 ezer pedig tölthető hibrid, számuk tíz éven belül pedig akár meg is tízszereződhet, derül ki az E.ON Hungária Csoport közleményéből. Mint írják, 2020-ban 42 millió kilométert tettek meg az e-autósok, ezzel 5100 tonna szén-dioxid-kibocsátástól kímélték meg a környezetet.
 
Európában negyedmillió hagyományos és 38 ezer gyorstöltő található, de ahhoz, hogy a technológia minél könnyebben elérhető legyen minden környezettudatos autós számára, nélkülözhetetlen az otthoni, munkahelyi töltőpontok kiépítése. A világpiacon mindeközben fordult a trend: a tavalyi volt az első olyan év, amikor több új elektromos és hibrid autót helyeztek üzembe Európában (1,4 millió), mint Kínában (1,2 millió).

A közlemény kitér arra is, hogy az elektromos autózáshoz egyre fejlettebb infrastruktúra társul: míg 6 éve egy-egy országon belüli utazásnál 4-5 alkalommal kellett megállni útközben tölteni, addig manapság egyetlen töltéssel kivitelezhető ugyanaz az utazás, és ez a rendszer folyamatosan fejlődik.

Az energiavállalat fő célja, hogy 2030-ig felére csökkentse károsanyag-kibocsátását, 2050-re pedig karbonsemlegessé tegye működését.