Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

„Szigorúan titkos” – miskolci hallgatók az ’56-os forradalomban

Az 1956-os forradalom és szabadságharc miskolci egyetemi eseményeiről a még élő szemtanúkkal, az akkori egyetemi polgárokkal tartott közös megemlékezést a Miskolci Egyetem a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltár egyetemvárosi épületében. Az ünnepség keretében nyílt meg a „Szigorúan titkos!” című kiállítás a korabeli bírósági, ügyészségi és pártbizottsági iratokból.

A Miskolci Egyetem történetét Selmecbánya óta a történelem napos és árnyékos oldala kíséri. Sajátságos közjáték ebben, hogy az egyetemi fiatalság egy adott történelmi korban az ellen a rendszer ellen fordult, amelyik 1949-ben megalapította a mai miskolci universitas jogelődjét, a Nehézipari Műszaki Egyetemet. Az „ellenálló egyetemet”, ahonnan a vidék forradalma indult az elnyomó pártállami struktúra ellen 1956 októberében – idézte fel köszöntőjében Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora. Mint mondta: a szabadságszerető fiatalok és oktatóik emlékének ápolása a mindenkori fiatalabb generációk figyelmét igyekszik ráirányítani egy olyan korszakra, amikor a demokráciáért akár vért és személyes szabadságot is feláldoztak.

Az Egyetemváros 1956-os eseményeiről Szendi Attila, a Miskolci Egyetemi Könyvtár Levéltár és Múzeum főigazgatója adott történeti áttekintést, hivatkozva az egyetem múzeumában őrzött korabeli fényképekre, amelyek a történelmi korszak szellemiségét hitelesen őrzik. Emlékeztetett arra, hogy 1956 után mintegy 150-200 egyetemi polgárt ért valamilyen retorzió, közülük 54 hallgató került börtönbe, 49 ellen pedig fegyelmi eljárás indult, amelynek következménye számos alkalommal egyet jelentett az egyetemről való kitiltással.

A forradalmat követő megtorlás tette lehetővé, hogy 1956-os dokumentumok fennmaradtak – hívta fel a figyelmet Kis József, a vármegyei levéltár igazgatója, aki az egyetemi ünnepség alkalmára összeállított „Szigorúan titkos!” – Hallgatók és oktatók az ’56-os forradalomban és a megtorlás időszakában című kiállításukat mutatta be. A tárlatba így kerülhettek be a bírósági perek és eljárások során bizonyítékként használt kézzel írt plakátok és feljegyzések, diákparlamenti megbízólevelek, hírek és álhírek dokumentumai, pártbizottsági és egyetemi fegyelmi ügyek jegyzőkönyvei, röplapok, előzetes letartóztatásban készült fotók és ujjlenyomat-felvételek a rendőrségi nyilvántartásból.

Fennmaradt az utókorra az 1956. október 25-i egyetemi nagygyűlés hangfelvétele is. Az ünnepség zárásaként ebből hangzott fel a „Talpra magyar!” Nagy Attila egykori miskolci színész előadásában.

A Miskolci Egyetem ’56-os hősei előtt tisztelgő koszorúkat az E/1-es kollégiumnál helyezték el. Annál az épületnél, amelynek falán emléktábla őrzi Kiss Gábor első éves gépész és Kölbert Gábor első éves bányamérnök hallgatók nevét, akik 1956. november 4-ének hajnalán áldozatai lettek az Egyetemvárosban a szovjet tankok és a diákok között kialakult fegyveres harcnak. (Forrás: uni-miskolc.hu)