Most kell még egy lapáttal rátenni, hogy meg legyen az első győzelem!

Sajnos a szezonkezdés nem alakult jól MEAFC szempontból és egyenlőre még várni kell az első győzelemre, de ezen lehet változtatni a Dág KSE elleni találkozón. 

,Az elmúlt mérkőzésen nem játszottunk jól, mégis pontot szereztünk, illetve a mérkőzés sikeres lezárására is volt lehetőségünk. Több egyéni gyenge teljesítmény ellenére történt mindez, mert a fiúk nagyon akartak, a taktikát igyekeztek betartani, bár pár kulcspillanatban elvitt minket a HÉV – emlékezett vissza a Szeged elleni 3:2-re elveszett összecsapásra Bagó László vezetőedző. 

Majd áttért a vasárnapi mérkőzésre: – Vasárnap hasonlóan szoros es izgalmas meccsre van kilátás. Tavaly sok borsot törtünk az orruk alá, de úgy tűnik idén egységesebb lesz a Dág. Az eddigi legjobb teljesítményre lesz szükségünk a három pont itthon tartásához.

A mérkőzést élőben közvetítik a MEAFC YouTube-csatornáján, de aki teheti látogasson ki az egyetemi körcsarnokba és szurkoljuk ki együtt a győzelmet a csapatnak. A belépés ezúttal is ingyenes.